Első és második nap a Charles Courtban

Hú, hol kezdjem? Az elmúlt két nap eléggé busy volt. Mostantól mindenre ezt a szót fogom használni, mert itt mindenki mindenre ezt a szót használja. Busy, not busy, not so busy. Magyarul van meló, nincs meló, nincs túl sok meló, még magyarabbul, lesz pénz, nem lesz pénz, nem lesz elég pénz. :D

Péntek reggel volt az első műszakom reggel héttől 11.50-ig, majd este 5.30-tól 8.30-ig. A hostess munka itt annyit tesz, hogy van egy pódiumunk, egy számítógépes rendszerünk, és amikor érkezik a vendég, nekünk kell az asztalához kísérni, oda adni neki a menüt és az ölébe teríteni a szalvétát. Ezen kívül riportokat kell készíteni a konyhának, a felszolgálóknak, stb. Itt minimum 3x a nevükön kell szólítani a vendégeket egy étkezés alkalmával, ezért a felszolgálóknak kis cetliken kell leadni az infokat. Nem hülye rendszer.

Maga a munka nem is tűnik bonyolultnak, bár sokfelé kell figyelni, szemmel kell tartani a pályát, mégis a legnagyobb gondom továbbra is a nyelv.  Cindney az amerikai lány csukott szájjal beszél és bazi gyorsan, alig értem, de ami sokkal gázabb, hogy Cissy, a supervisor is úgy beszél, hogy nemtommivan. :O Egyedül Basia a lengyel lány az, akit nagyjából értek, mert ő tudja, hogy milyen szar itt kelet-európainak lenni. Mindenki mondja, hogy don't worry, majd megértem, de ez engem baszottul idegesít. Főleg, ha a vendég nevét nem értem pl.  A héten lesz 3 nap offom (k-sz-cs, bár kedden five-star, five-dimond dinning trainingünk lesz) és erősen rá kell feküdnöm az angolra. (Anett, ha unatkozol, segíthetsz!

Egyébként nem rossz a munka, néha unalmas, néha busy :), de jó lenne, ha az önkifejezéssel nem lennének problémáim, mert akkor hamar megtudnám mutatni, hogy milyen ügyes vagyok, és nem lenne gyomorgörcsöm állandóan.  Szóval igyekszem, meg trainee vagyok, meg minden, de nem szoktam hozzá, hogy valamit nem tudok 100%-osan megcsinálni...

Tegnap összefutottam egy volt évfolyamtársammal, Ádámmal, akivel egyébként nem csíptük egymást túlzottan, de most határozottan jófejnek mutatkozott. :) Hiába, az emberek változnak. Ő is bíztatott, nyugtatgatott, tanácsokat adott, jó volt vele dumálni ma is. Sosem néztem volna ki belőle, hogy lesz valaki, de örülök, hogy nem lett igazam, és ha ő itt tudott maradni közel egy éve, akkor nekem is menni fog!

Az itteni társasági életem egyébként nem sok semmi, de őszintén szólva egyelőre nem is vágyom bulikra. Legfőképp, mert amíg nincs pénzem, és millió másra is kell, addig nem akarok ilyesmire pazarolni. Mint ahogyan taxira sem, ezért kb mindenki csodabogárnak néz, hogy biciklivel járo

:O Ez volt a héten a másik bazi érdekes story.

Az úgy van, hogy ezt az utat kell megtennem, ha dupla shiftem van (reggel-este) 2x oda-vissza. A visszaút elhanyagolható, tekintettel arra, hogy az a "lefele út" a hegyről. Sokkal érdkesebb az odaút. Még nem mértem meg, hogy mennyi a szintkülönbség, de szerintem azért van egy pár méter, mert 2 pihenőt be kell iktatnom felfelé. (((az előző bringával ezt nem tudtam volna megtenni))) Szóval a távolság 3 mérföld, az átszámítva 4,8 km. Nem vészes. Az eddigi legjobb időm felfele 20 perc, meg kell javítanom. :) Szóval a lényeg, hogy hülyének néznek és lesajnálnak (úgy finoman), hogy biciklivel járok, és nem tudom megértetni velük, hogy egyikre sincs szükség. Ez van és kész. Nem mondom, hogy ez életem legjobb dolga, de ez a bicikli össze-vissza 200 $ volt, egy autó 2000. Azok közül, amiket most vettek a többiek, szinte mindenkinek bedöglött már, mindet javítani kellett. Igaz, én is kétszer vettem biciklit, csak ugye ezt mind szó nélkül visszacserélték a Walmartban. Ma még a pislákoló kis bicikli lámpákat és a kettétört 5$-os napszemüvegemet is visszavittem. Ééééés visszaadták az árát!!! Szinte már ég a pofám... :D

Tehát a képlet egyszerű, mivel nincs 2000(vagy több dollárom), hogy autót vegyek, taxira pedig nem fogok kidobni 10 $ utanként, ellenben be kell járnom dolgozni valahogy és nem vagyok nyomorék... This is my challange, ahogy azt már mondtam is.

Mondjuk a szemem nagyon fáj a széltől, de ma vettem műkönnyet, így már picit jobb. Ja, és persze új szemcsit is. Meg új lámpákat, hogy lássak is valamit, mert az Old Broadmoor Road-nak (mondtam már, hogy itt mindent így hívnak??? :D) van két olyan része, ahol tök sötét van.

Ja, és voltam ma a Walmartban is, ami - mily meglepő - szintén dombtetőn van. Szintén nincs messze, de ott van egy olyan emelkedő, ahol szégyen, de fel kellett tolnom kb 20 m-en a bicót, mert nem tudtam megrakni... De majd rágyúrok arra is. Elvégre nem fogok csak azét drágábban vásárolni, mert lusta vagyok feltekerni a 20 percre lévő boltig. Pfffff.... Iron Lady leszek. E! :)))

És még valami. Ma tök fáradtan esek be a lakásra, erre látom, hogy kaptunk két filippínó csaj lakótársat. :D Nagyon kis viccesek, szerencsére még rosszabbul beszélnek angolul, mint én. Igyekszem segíteni nekik is, pl megmutattam, hogy melyik a lopható wifi hálózat, és a lakás melyik pontján van, elnavigáltam őket a shoping centerig, ilyesmi. Ők is épp elég messziről jöttek, szóval mi itt mind egy cipőben járunk. :)

Itt, a demokrácia fellegvárában, mind egyenlőek vagyunk, még ha ezt egyesek teljes mértékben figyelmen kívül is hagyják...