A nap, amikor megutáltam az amerikaiakat

Miután szerencsésen megúsztam élve a péntek 13-át, ma viszonylag pihenten mentem nyitni. Tudtam, hogy busy-k leszünk, de minden rendben volt, egészen addig, amíg kb fél órával nyitás után a supervisorom beszélni nem akart velem. A tegnapi vendég után (nagyjából annyi volt, hogy én épp egy másik asztalt ültettem, de nekik meg nem volt jó az, ahol voltak, én meg mondtam, hogy mindjárt jövök, és leültetem máshová, de addigra felbaszta az agyát, hogy én milyen hülye vagyok. Én meg szóltam a supervisoromnak, hogy legyen kedves tőle elnézést kérni a nevemben is, mert nem volt boldog, és én voltam a hibás részben), szóval ezután ma megint szájbarágósan le lettem oltva, hogy beszéljek tisztábban, meg ne használjam a british english-t, meg ne beszéljek olyan halkan, mint az európaiak, meg ne viselkedjek úgy, mint az európaiak, mert az amerikaik (akik a világon a legnagyobb istencsászárok, mert ugye csak az ő országuk létezik a földön, és semmi más), ezt nem hajlandóak elviselni, se elfogadni, és arrogánsak és utálják azt, aki nem amerikai. Na ekkor elkezdtem bőgni. Mert értem én, hogy nem tökéletes az angolom, de mondjuk egy kicsit sem segítenek, egy kicsit sem beszélnek lassabban, vagy tisztábban. És olyat én még nem hallottam, hogy a Broadmoorban valakit azért baszogassanak, mert európai. Márpedig úgy tűnik, hogy nagyon ez a helyzet, és rá is jöttem miért. Mert akárhogy számolom, ebben a tetves étteremben nincs rajtam kívül más, csak amerikai. Mindenki az. Egy beházasodott lengyel lány volt még, meg a hazáját feledett lett esti supervisor, azt' annyi. De már nekik is van zöldkártyájuk, úgyhogy amerikaiak... A legjobb az egészben, hogy ha az amerikai hostess játszik a telefonjával, belekóstol a desszertbe, vagy késik, akkor ejnye-bejnye. Ha a másik (immár citizen) hostess azt találja mondani a VIP asztalnak, hogy azért nem tud semmit ajánlani, mert sosem kóstolhatta meg, és egyébként sem ismeri az étlapot, ejnye-bejnye... ha én egy hülye idiótát fél perccel később rakok át másik asztalhoz, sűrű elnézések közepette, akkor én egy utolsó senkiházi európai vagyok. Lófaszt van itt egyenlőség. Lófaszt van itt lehetőség. Lehet, hogy más departmentekben igen, de itt aztán k*rvára nincs.
Szóval most nagyon el vagyok keseredve. Erősen gondolkozom, hogy beszéljek-e a HR-es illetékessel, hogy rakjon át valami olyan helyre, ahol nem bánnak utolsó senkiként az internekkel, mert mondjuk van belőlük 20 és egyébként mi ugyanúgy dolgozunk, mint a normális alkalmazottak...
Csak lehet olcsóbban.
Vélemény?

A nap másik fénypontja, hogy haza jöttem, és főzni akartam, de ő franciasága elpakolta az edényeit, mert tegnap Katienek ki mertem fakadni, hogy elegem van ebből a bűzből (ami a másik szobájából jön), meg abból, hogy használja a cuccaimat (hajcsat, hajgumi, headset, stb), és hogy mindig retek van, és ez csak engem zavar. Szóval gondolta, ez a tuti megoldás. Hát, én meg elmentem és vettem magmanak egy serpenyőt meg egy edényt. Jól kib@szott velem... Mellesleg úgyis visszavittem az egyik dolgozós cipőt, amit még a múltkor vettem, de nem volt kényelmes, úgyhogy gyakorlatilag becseréltem edényekre. Mondjuk ez is egy szép kör volt.
Először elmentem a Sears-be, de azt drágának találtam, majd a Safewaybe, ahol azt hittem olcsón vettem egy serpenyőt. Ezután a Ross-ba, ahol olcsóbb volt és jobb a serpenyő, ezért visszavittem a Safewaybe az öt perccel azelőtt vásároltat, majd visszamentem a Ross-ba és vettem ott.
Utána mostam és közben kivittem a szemetet, és akkor végre valami jó is történt. Ott volt egy tv asztal (mondhatni polc), "take me please" felirattal. Hát, én már csak ilyen udvarias európai vagyok, úgyhogy hazahoztam. :) Kicsit le volt kopva, de pont van fekete filctollam, úgyhogy restauráltam gyorsan. Kiváló szolgálatot fog tenni éjjeliszekrényként. :) Juppí!!!
Így viszont feleslegessé vált a ragasztott képkeret-borospohár asztalkám, ami szét is esett, mint kiderült. Szerencsére elraktam a képkeret hátulját, így egyből az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha visszavinném? Csak icipicit volt ragasztós, viszont nem találtam a számlát. Na mindegy, azért elindultam, mert mobilbankon visszakerestem a tranzakciót és hát nem ez az első cserém :)))). Nem is a 9 $ miatt aggódtam, hanem hogy újra haza kell cipelnem a nyamvadt képkeretet, aminek semmi hasznát nem veszem.
Némi tépelődés után mondták is, hogy sajna kéne a nyugta, én meg picit felemeltem a hangom, hogy sajna elvesztettem, de nézzék már meg, milyen szar ez a képkeret, félek, hogy rám esik. És mutogattam, hogy nini, itt a tranzakció a mobilbankomon, You know? No, lett is nagy öröm egyből, így már gond egy szál se, nagyon sorry, hogy ennyit kellett várni, ajándék kártya, levásárolhatom, jó lesz? Jó hát! :) Pont be is cseréltem egy reggeliző tálcára meg néhány Lindt csokira. :) Sokkal jobb lesz főleg, mert úgysincs asztalunk és székünk sem, úgyhogy legalább így lesz hol ennem normálisan.
Ezek tényleg nagyon hülyék.
A mai napomra nincsenek szavak. Holnap kezdődik a  halál 48... Kezdek szeretett éttermemben, majd haza zárás után, némi alvás, majd vissza dolgozni, lesz összesen 4 azaz 4 fő foglalásunk, majd valószínűleg haza, vagy ha én zárok, akkor maradok ott, éjszaka security shift, majd reggel megin az a szar és így tovább és így tovább... alig várom....Öljetek meg! Most!
Ja, és gondolkozom még valamin, de erről majd később.
Elegem van mára. Megiszom a Jim Beam Colám és húzok aludni!