2012. december 30., vasárnap

Happy New Year! BÚÉK! Satöbbi

Ahogy említettem, az év végi hajtás itt van, sokaknak vagyok elmaradva válaszokkal. Bocsi.
Holnap Szilveszter, Lake Terrace + Room Service dupla, ma bruch volt, elsején 6-tól hosszított reggeli délután 2-ig, 2-án "csak úgy" simán LTDR, és csak 3-án leszek szabad. Holnap még egy jó leltár is befigyel. :)
Csak $$$ jeleket látok, de már azért elég fáradt vagyok. Azért ma volt egy-két nagyon kedves vendégem. Egy korábban mindenért háborgó asztalt (akik ezt a mai brunchot ajándékba kapták a korábbi rossz élmények miatt) elvarázsoltam, azt írták excellent volt a service by Agnes. :D Egy másik asztalomtól kaptam egy mini Új Testamentumot, mert azoknak, akik kedvesek velük, ilyet szoktak adni. :O Döbbenet, szóval összességében minden oks, megy a bolt, utána úgysem lesz már semmi, úgyhogy most keresek, amíg lehet.

ez milyen igaz...

NO, egy szónak is száz a vége...
NAGYON-NAGYON BOLDOG, 
SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!


Valószínűleg már csak 2013-ban jelentkezem, addig is legyetek rosszak, bulizzatok egy nagyot helyettem is holnap!
Pusz


2012. december 25., kedd

Túlélni a Karácsonyt

El sem hiszem, hogy túl vagyunk a karácsonyi Holiday Brunch-on. Rommá dolgoztuk ma magunkat, leszakad a lábam, volt is egy két paraszt (ez egy másik történet...) de azért összességében jó volt nagyon, és még meg is érte. Mert azért az emberek normálisabb fele tudja, hogy ez a nap nekünk is pont annyira Karácsony, mint nekik, csak mi dolgozunk, ők meg annyi pénzt költenek, aminek a felének is örülnénk. :) De ilyen ez a pop szakma, ahogy szokták mondani. Én például hiszem, hogy egyszer majd én fogok ennyi pénzt elverni egy Karácsony alkalmával a családommal, és most ezért dolgozom.
Filozofikus gondolatok tömkelege így hulla fáradtan... Hagyjuk is. :)

Tegnap Zsófiéknál vacsiztunk, és nagyon jó volt. Degeszre ettük magunkat, volt sali, bacon-ös rakott husi, göngyölt husi, beigli, muffin, sali, én főztem harcsapaprikást túrós csuszával, boroztunk, szóval nagyon kellemesen telt az este. Kicsit rám is jött a karácsonyi hangulat. Azért mégis csak ez volt az első...távol mindenkitől... De azért szerintem igyekeztünk egymásnak szebbé tenni, és ennek nagyon örülök.

Az Ünnep alkalmából hollywoodi forgatókönyvekbe illően este 5 körül leszakadt a hó is, úgyhogy szép fehér Karácsonyunk volt. Vegyes érzelmekkel fogadtam ugyan, de reggel Bubuka  nagyon jól viselkedett, szépen rendben beértünk dolgozni. Már csak egy nap, és aztán csütörtökön végre szabadnap! El sem hiszem!

Most viszont eldőlök! Puszik, egyétek meg a maradékokat! :D

Ja, és nézegessetek képeket itt!

Napi magyar:

Most nem volt, viszont az egyik nagyon cuki idős házaspár vendégem azt mondta, hogy nagyon remélik, hogy visszajövök, mert sok olyan mosolygós arcra van szükség, mint az enyém. :) Ez azért olyan jól tud esni! 


2012. december 22., szombat

Merry Christmas!

Dear Olvasók,

Ki tudja, mennyire fog kikészíteni a következő pár nap munkaügyileg, mindenesetre inkább megelőzöm magam, és ezúton kívánok NEKTEK nagyon boldog, békés Karácsonyt!

Élvezzétek, hogy a szeretteitekkel lehettek és örüljetek egymásnak! Egyetek helyettem is sok-sok halászlevet és beiglit, meg töltöttkáposztát, meg nagyiféle sütiket, és legalább egyszer rúgjatok is be egy kicsit! :)

Millió puszi és köszönöm, hogy egész évben velem voltatok virtuálisan. Lehet, hogy a jövő évet már 7000 feletti oldalmegjelenítéssel nyithatjuk! :)

 A teljesség igénye nélkül, külön 10 tonna puszit küldök Nektek:

Áron, Ildi, Nixi, Sipi, Fanni, Erzsi, Roland, Gergő, Zsolti, Gábor, Peti, Rita, Csilla, Ági (B), kisFiam és neje, Az MSc Hero-k, PG&Roni :), Ákos, Antim és Jacklyn, Ádám, Ádám&Lilla, Kata&Zoli, Zoli (B), Zsé és a többieknek is puszi! Ex-B'moorosok, Ex-Lite Spinninges kiscsaládom, Marcsika, Gabika, Réki, apu, anyu, mami, bátyó és mindenki, akit véletlenül kihagytam!
Pusssssszzzzzzzzzzzzzzzzzzzz


2012. december 19., szerda

T-90

Egyszerűen nem hiszem el, hogy telik itt az idő. Most olvastam vissza az előző (két hetes!!! bejegyzésem). Egyrészt azt hittem azt nem túl régen írtam, másrészt akkor még azt írtam, hogy 3,5 hónap. Ez azóta 3-ra redukálódott. Szörnyű. Nem akarom!!! Nem akarok hazamenni abba az országba. :( Nagyon hiányoztok, meg minden, de szeretem az itteni életem. Tényleg. :(
Még akkor is, ha amúgy ez a karácsonyi időszak eléggé szopó itt. Hazaküldtem már a család ajándékát, és azon izgulok, hogy érjen oda, kicsit jobban, mint a Nixiéké, mert az még mindig sehol nincs, pedig november utolsó hetében feladtam, de kb ennyit is jelentenek itt az ünnepek. A csajokkal majd megpróbálunk valamit összehozni, de erősen beosztásfüggő. Nekem egy hét alatt 3 brunch-om lesz, aminek egyrészt örülök, mert biztos jó pénz, másrészt viszont se Szenteste, se Karácsony, se Szilveszter. Szóval a beigli sütés gyanítom elmarad. És igazából attól félek, hogy még beszélni sem fogok tudni senkivel az időeltolódás miatt, hacsak nem lesztek éjjeli baglyok.
Amúgy minden oksa, durvák ezek a decemberi hétvégék, sokat dolgozunk (mármint mi a LTRD-on, de amúgy hétközben még nálunk sincs semmi, a héten pl hétfő-kedd-szerda offom van, mert gyakorlatilag üres a ház... na jó, nem teljesen, de eléggé). A múlthét végén még banquet shift is volt. Nem mintha annyira jól esett volna, de azért ők még mindig elég jól fizetnek, azt a pár órát meg a két napot kevés alvással ki lehet bírni a három szabadnap előtt.
Mostanában úgysem csinálunk semmit, eléggé nyugdíjas életet élünk ma is skippeltük az "év bmooros buliját" és inkább itthon néztünk egy borzalmas rossz filmet forraltborral és popcorn-nal. Teszem hozzá a filmet leszámítva tök jó volt! :)  Mint a mézeskalácsozás, ahová sokan átjöttek, főztünk forraltbort, szaggattunk, sütöttünk, dekoráltunk, jó volt a hangulat. Itt nézhetitek meg a fényképeket, ha még nem láttátok volna: Mézesfalás (a címet loptam Valitól :) ) Grátiszként egy pohár forraltbor a padlószőnyegre is került, de hála valinak és úgy 1,5 kiló sónak, meg a vegyszeres utótisztításnak, nyomtalanul eltűnt. :)
A lakásunk pedig egyre szebb lesz, tegnap végre egy újabb nagy álmunk teljesült, találtunk 4 teljesen egyforma és nagyon jó állapotban lévő széket! :) Boldog Karácsonyt nekünk! :)
Atyaég, tényleg mennyire nem akarom itthagyni ezt a "kvázi" gondtalan életet, ahol esténként csak úgy leülünk, ahol bármikor felkapcsolhatjuk maximumra a fűtést, ahol most már csak 3.10$ a benzin gallonja, ahol a szomszédok nyitvahagyják az ajtót mikor elmennek, hogy átmehessünk popcornt pattogtatni, mert a mi mikrónk épp gondolkozott, és és és még sorolhatnám....
Ettől függetlenül viszont már kezd úgy kinézni a gardróbom, mint egy raktár, mert kezdem felhalmozni a "majd jó lesz, mikor megyek haza" típusú cuccokat. Bár repjegyem még mindig nincs, és ha rajtam múlna, nem is vennék. Viszont most annyira nem tudok másról írni, hogy inkább abba is hagyom.
Holnap Nixiékkel skype-karácsony, ha lesze net (és lesz net, ugye?), aztán délután meg akarjuk nézni a Broadmoor Christmas házát, meg ha sötét lesz, lehet fotózok egyet-kettőt az új szipiszupi Norbert kamerával, ami még rólam is tud jó képet csinálni, úgyhogy lehet megtartom. :)

Ja, voltam pezsgő trainingen, ahol Perrier-Jouet és Mumm Napa champagne-okat és sparkling wine-okat kóstoltunk. Zseniális volt. Az előbbi egy viszonylag kicsi, ám annál nívósabb francia pezsgőpincészet, akinek az itteni értékesítője tartotta a traininget és kóstolót, az utóbbi pedig az ehhez a pincészethez tartozó Napa völgyi "leányvállalat", aki a nálunk (a hotelben) is nagyon népszerű Mumm Napa cuvee "M"-et is gyártja.
Ha valakit érdekel, érdemes megnézni a honlapjukat, már csak a látvényért is: www.perrier-jouet.com
Ízelítő:
Hát nem gyönyörű??? Perrier-Jouet Belle Epoque

No jó éjt! Igyekszem még Karácsony előtt jelentkezni! Ha eszembe jut még valami, frissítem a bejegyzést!
Legyetek jók!
Pusz

Ja, hát a lényeg kimaradt, a "Heti magyar" rovat.
Az International Centerben (a hotel egyik bazinagy rendezvényterme) volt szombaton az egyik karácsonyi műsoros vacsi. 600 főt vártunk, a legelső néni, aki belépett az ajtón, megkérdezte, hogy hol van az asztala. Válaszoltam, hogy máris mutatom. Szokásos kérdés: Where are you from? Szokásos válasz: I'm from Hungary. Mire a néni megszólalt, hogy "Remek, én is beszélek magyarul." Most azt meséljétek már el, hogy erre mekkora esély van... :O

2012. december 5., szerda

Karácsonyon innen, Thanksgivigen túl...

A szokásos introt elhagyom, mindig magamat szívatom azzal, hogy nem írok, mert így lesz belőle egy kisregény, amit egyrészt senki nem olvas el, másrészt 3 óráig tart megírni... :D

Apropó kisregény, nem is hülye ötlet. :)

Tartalom:


  1. Miami után az élet
  2. Radigan report / Pozitív komment
  3. Certified server
  4. Megöl az unalom
  5. Setupolás az élet
  6. Happy Thanksgiving
  7. Suit up, egy felejthető buli emlékére (se)
  8. Szabadnapoffoncall
  9. Karácsony in the USA


1.: Miami után az élet
Miami-t nehéz kiheverni, még mindig bármikor visszamennék, imádtam azt a helyet! Talán a nem is olyan távoli jövőben vissza is térek... :) Ennek érdekében például nem ártana megírnom a szakdolgozatom. Már elkezdtem levelezni a sulival ezzel kapcsolatban, de hát szokásukhoz híven nem túl gyorsak. Mindenesetre ha lemegy ez a karácsonyi őrület, muszáj lesz nekikezdenem a szebb jövőm érdekében.

2.: Radigan report / Pozitív komment
Akkor tudtam meg, hogy a Radigan (a Broadmoor házi ellenőre, aki elsősorban a AAA standardek szerint vizsgál, akik a gyémántokat adják) által vizsgálva voltunk, amikor hazaértem Miamiból. Az ellenőr szerint húszas évei végén járó  :(((((( kaukázusi nő vagyok, 5 láb 3 inch magas, szőkésbarna na hajamat hátul összefogva hordom, fekete nadrágot és kötényt viselek, arany színű mintás mellénnyel és tojáshéj színű blúzzal valamint arany nyakkendővel, ezen kívül osztrák vagy kelet-európai akcentusom van, és Kim-nek hívnak, ami ugye egy tipikus osztrák (vagy kelet-európai név), és nyilván könnyebben megjegyezhető, mint a szintén három betűs Ági, amiről valószínűleg még sosem hallott, így nem is tudta tökéletesen megjegyezni...
No de ettől eltekintve, tutira én voltam az, és a csapat, amiben dolgoztunk. Mindannyian a legmagasabb 5 diamond minősítést kaptuk. :) Én voltam, aki megkérdezte, hogy mindennel meg van-e elégedve a brunch közben és ezt nagyon magas színvonalúnak itélte, ahogy az egész brunchot is. Nem véletlenül ilyen szigorú Zsuzsinéni, és nem véletlenül a mi departmentünk kapta az egyik legjobb értékelést. :) Egy-kettőt viszont jól lehúztak, még szerencse, hogy ez "csak" a belső ellenőr és nem az igazi. Bár veszítették már el miattuk az állásukat néhányan. A standard az standard, az öt csillag öt csillag, az öt gyémánt öt gyémánt, ezzel itt nem lehet szórakozni.
Ezen kívül kaptam még pozitív kommentet is vendégektől, akik szerint Awsome! voltam, és felejthetetlenné tettem az évfordulójukat. Ez olyan jó érzés! :)

3.: Certified server
Közben megjött az American Hotel & Lodging Association által hitelesített Certified Restaurant Server oklevelem és kitűzőm is, ami szerint (ahogy FiamTomi mondta) diplomás pincér lettem. Egy bazi vastag könyvet kellett hozzá átolvasni (akarom mondani megtanulni) és idióta, nem európai agyra tervezett, de ettől függetlenül (vagy pont ezért?) nehéz tesztet kitölteni. Sikerült. Jupi! Tök menő az a kis háromszög a névtáblám felett. :)

4.: Megöl az unalom
Miami óta nem voltunk sehol. :( Kicsit frusztrál. Mondjuk anyagilag is kissé megviselt vagyok, meg munka is volt / van, de azért így télen elég elkeserítő ez a punnyadás. Mondjuk Miami után már nem is vágyom itt bulizni. De remélem így az ünnepek körül azért valami történni fog.

5.: Setupolás az élet
Ez annyit jelent, hogy a brunch-ra összerakjuk a büfét. Nem tudom, hogy említettem-e már, hogy
a Lake Terrace-on csak lányok / nők dolgoznak, így ez azért nem egyszerű. Thanksgiving előtt például egész délután asztalokat, székeket, chafingeket és melegentartó lámpákat cipeltünk... A holiday brunch (karácsony, hálaadás) mondjuk extra nagy, de nagyjából ugyanezt csináljuk minden vasárnap hajnalban. Szoktuk is beszélgetni, hogy ha majd vége lesz, még egy pár hónapig biztos felébredünk vasárnap reggel fél ötkor, hogy menni kell a brunch-ra. :D :D

6.: Happy Thanksgiving
Mondták, hogy Thanksgiving-kor (Hálaadás), durva lesz a brunch, de hogy ennyire... Reggel 9-től délután négyig volt ültetés (pontosabban tovább, mert egy autópálya baleset miatt sok vendégünk késett), és gyakorlatilag végig teltház volt. Nem tudom pontosan mennyi, de legalább 6-700 ember megfordult nálunk. A büfé roskadozott szokás szerint, csak most kaviár, rákláb meg minden flancos kaja volt benne, az amúgy is meglévőkön kívül, plusz drágább is volt. Reggel héttől este majdnem nyolcig megállás nélkül dolgoztunk, de kaptunk a cafeteriában ingyen thanksgiving kaját (azért ez mindig jófejség a Broadmoor-tól, mikor ilyeneket csinál), plusz undorítóan sokat kerestünk. A legviccesebb az volt, hogy mindenki megköszönte, hogy a vendégeinkért feláldozzuk az ünnepnapot, és mindenki Happy Thanksgiving-et kívánt. Nem keserítettem el senkit azzal, hogy mi baromira nem ünnepeljük ezt a napot, de amúgy szívesen, egészen megható volt látni az amerikaikat ünnepelni!
Egészen addig, míg másnap meg nem láttam az interneten ezt a képet és el nem kezdtem röhögni:
Fekete Péntek: Mert csak Amerikában tapossák el egymást az emberek kiárusításokért,  pontosan egy nappal azután, hogy hálát adtak mindazért, amilyük már megvan.
Ti. a Black Friday egy hatalmas népbutító akció, ahol az előre jól felárazott termékeket 60-70 % olcsóbban lehet kapni, és ezért ők képesek éjféltől sorban állni, nem ritkán agyontaposni egymást, hogy bejussanak egy-egy üzletbe. Mindezt valóban pojntosan egy nappal Hálaadás után. No comment. :)
Az őrület a LTDR-ban folytatódott egészen a következő hétfőig, ami elég jól fog esni a pénztárcámnak (remélem) így karácsony és lassan repjegy vásárlás előtt. (erről jut eszembe: NEM AKAROK HAZAMENNI)

7. Suit up! - Egy felejthető buli emlékére (se)
A buli lényege, hogy vágd magad csinosba (koktélruha, nagyestélyi, öltönynyakkendő) és menj át a szomszédba, ahol beer-pongoznak, mert ez itt minden buli elengedhetetlen idióta kelléke, amiről bár nincs pontos információm, de valami olyasmi, hogy az asztalra felrakott sörrel teli poharakba kell beletalálni egy ping-pong labdával, és aztán meginni. A cél nyilván a lerészegedés, de hogy ehhez minek kell ilyen hülye formát választani, azt nem tudom. Mindenesetre ez a buli annyira szar volt, hogy hajnal egykor inkább lementünk a Mekibe...

8. Szabadnapoffoncall
Jön a tél, kezd általános lenni a 2 nap szabadnap + egy On-call, amikor elvileg behívhatnak, így azért van időm pihenni, de egyelőre még nem olyan rosszak azok a napok, amikor dolgozom (majd elmúlik...), így nem annyira bánom. Ma is 10-ig aludtam, és úgy keltem fel, hogy nem fáj semmim. Egész jó érzés volt. :D Csak úgy, mint a délutáni edzés. Bármennyi előnye is van a reggeles (délelőttös) műszaknak, azért 9 hónapja 4 és 5 között kelni nem annyira vicces, és néha elég hisztisek vagyunk reggelente, főleg Vikivel, aki ugyanezt csinálja. Szerencse, hogy van még legalább 40 évem hozzászokni ehhez. :D

9. Karácsony in the USA
Voltunk a Broadmoor-ban a White Light Ceremony-n, ahol felkapcsolták azokat a fényeket, amiket szeptember óta installáltak mindenfelé a hotelban, hogy a Hálaadás utáni szombatra aztán az egész úgy nézzen ki, mint valami mesebeli palota. <3 Nagyon-nagyon szép, mindenhol csodálatos karácsonyi dekor van, és az összes fa meg épület csillog-villog. :) A különbség a hotel és a környéken lévő házak többsége között, hogy a szálloda ízléses, míg a "szomszédok" giccsversenyt rendeznek, de olyat, amit eddig még csak filmekben láttam. :) Nyilván itt nem az Elmű az áramszolgáltató. :)
Néhány kép zárásként.

Hát nem gyönyörű? 
Golf Club karácsonyfa

Ági Csodaországban (Winter Wonderland-nek hívják ilyenkor a  Broadmoor-t, nem alaptalanul)

Giccs1

:)

Giccs 2

A főbejárat előtti út

Golf Club 

Vali, Ági, Anna, Zsófi <3
Ja és 9 hónapja és 5 napja vagyok itt... Már csak 3,5... nem akarom. :( De persze azért hiányoztok!

2012. november 14., szerda

24 Hour Fitness

Na, végre megvettem a bérletem a fitness terembe. 8 hónap után ez haladás. Eddig is lejárogattam edzeni, de eddig csak az apartman fitness termébe, ami nem túl motiváló környezet, főleg nem egyedül.
A 3 percre lévő (kocsival) 24 Hour Fitness lett a kiválasztott, mivel Broadmoor alkalmazottként nagy kedvezményünk van, plusz ugye ez van a legközelebb.
Én, mint ex-saleses igazán érdeklődve vártam, mi fog velem történni. :)

Belépéskor nagyon kedvesek voltak, a recepció kör alakú, 2-3 lány és fiú állt benne. Mondtam, hogy mit szeretnék, és máris megkértek, hogy a kihelyezett számítógépen pötyögjem be az alapadataimat (név, telszám, születési idő). Mire végeztem, ott is termett Cameron a saleses kolléga, szép nagy ember, olyan igazi gyúrórudi. :) Körbevitt a teremben kb 2 perc alatt (pedig nagy, csak nem lökte a rizsát), beszélgettünk, hogy mit szeretnék, mik a céljaim (nyilván az ár nem nagyon volt kérdés, mert ugye ez egy fix kedvezmény), majd leültünk egy számítógéppel ellátott asztal mellé, ahol kitöltött még pár dolgot, majd elektronikusan aláírtam a szerződésem és kaptam össze-vissza két papírt, az egyik a befizetés igazolás volt, a másik az órarend. Az első és az utolsó hónapot kellett kifizetnem, de egyébként határozatlan időre szól, csak mielőtt meg szeretném szüntetni, egy hónappal előtte be kell jelentenem és akkor az lesz valóban az utolsó hónap.
Ez nagyjából szintén 5 percig tartott, majd odamentünk a recepciós pulthoz, ahol megkértek, hogy a kis billentyűzeten (kb mint egy POS terminál) pötyögjem be a számom, majd mindkét mutatóujjamat 3x bescannelték mert bizony itt a telefonszámod és az ujjlenyomatod együttes egyezésével jutsz be a terembe.
Nyilván itt nincs ombudsman, akinél feljelentést tenne a sok személyiségijogában vérigsértett érinthetetlen atyaisten... Itt ugyanis mindenki szépen bemutatja az érvényes ID-t, odanyomja a kis ujjacskáját a scanner-re, aláírja a 4 oldalas házirendet, de ami a legmeglepőbb, mindezt szó nélkül teszi, mert normáliséknál ez így működik.
És ami még furább, valószínűleg itt nem is lopnak el semmit az öltözőből. Ennek érdekében ugyanis a következőket teszi a vendég és a club 1.: ujjlenyomattal azonosítanak mindenkit 2.: az egész terem totálisan be van kamerázva 3.: a kedves vendég a saját lakatját hozza, amivel bezárhatja az öltözőszekrényét (elromlott, kinyitották, nyitva hagyta? - ki a hülye?), vagy ha ezt elmulasztotta, van olyan szekrény ahol 2x25 cent fejében bepakolhat, majd ahányszor kinyitja, annyiszor dobálhat bele még két quartert. Elmés megoldás ez is. És elfelejtettem a 4-et: itt nem annyira szokás lopni...
Szóval így működik itt a rendszer, havi 30$-ért, ami átszámítva kb 6400 Ft. Ezt az összeget egyébként lemondásig a klub minden hónapban 15-én levonja a számládról, mert ezt is aláírtad, és mert ez szintén itt így működik. Nem kérdezel, nem kötekedsz, aláírod, mert ez a normális. Mindenkinek beszedési megbízást adsz, mert ez "quick&easy" és mert itt az emberek többsége megengedheti magának a 30-40-50 $-os kiadásokat.
A terem egyébként elég nagy, szerintem legalább 60 cardio gép van benne, futópaddal, taposóval, lépcsőzővel, eliptikussal. Ezek többnyire Precore márkájúak, nem vadiújjak, nem a legnagyobbak, nem is a legjobbak, ellenben nem kell rájuk várni, annyi van belőlük. A terem másikfele Cybex gépekkel van tele, szokásos összeállításban. Ezek sem hightech cuccok, nekem kicsit gyúrós feelinget adnak, de hát engem ez úgysem érint, mert ugye TRX - Make your body your machine van, pont nem érdekelnek a gépek...
És akkor el is érkeztünk a lényeghez. Ott van egy szép nagy TRX állvány, rajta lóg 6 TRX, amihez odamész és használod. Pont. Mondjuk nem sok embert láttam ezt tenni, és rám is elég hülyén néztek tegnap, de ettől függetlenül engem ez lenyűgözött. :) Persze vihetem a sajátomat is, ha szeretném.
Csoportos óra teremből egy nagy és egy Spinning (erről később) terem van. Az órarend nem nagy durranás, yoga, pilates, zumba (pffuuuuuj), aqua fitness (ja, van pool is), cycling és body pump van, amit viszont ki akarok próbálni. Sajnos az órák többsége reggel van (reggel 5.30-as cycling... ha jól emlékszem otthon néha a 7 órásra se volt senki, itt meg már jövőhétre tele van, na nem mintha tudnék/akarnék menni), így nem nagyon marad választás, yoga pl egyáltalán nincs délután.
Visszatérve a pool-ra, kb 4 sávos 20 méteres medence lehet, gondolom áramoltatóval, egy jakuzzi, gőzkabin és szauna tartozik még hozzá. Szauna. Mondom szauna. Na ez az ittenieknek nem mond túl sokat. Otthon kb a mucsaröcsögei vellnessszben nagyobb kultúrája lehet a szaunázásnak, mint itt, ahol talpig edzős cuccban, - értsd: cipő, zokni, nadrág, póló, ipod a fülben - ülnek be és "élvezik" a meleget, legalább annyira, mint amennyire én ledöbbentem ezen. És jelzem, ki van írva, hogy szauna előtt tusolás elvárt, és fürdőruha viselése at any time....
Innen (is) bejutsz az öltözőbe, ami szintén nem túl fancy, nem a legújjabb, viszont tiszta és NAGY. Millió szekrény, wc, zuhanykabin. Nem kell várni, van szekrény, pedig nem kicsi a club és kevesen sincsenek.
És még egy furi dolog: van falikút, és a mosdókba is be van építve az ivókút. Nem kell szomjandögleni tehát edzés közben, ha nincs kedved megvenni a 2,5$-os literes ásványvizet.
Összességében tehát azt mondom egy 3*-ot adnék a helyre, 5-ből. Sok okos dolog van benne, kellően nagy, tisztaságra oké, de nem egy Lite Wellness - a felszereltségét illetően.
A vendégkör amúgy nagyon vegyes, korban is, nemben is, viszont mindenki békénhagyja a másikat, nem vizslatnak, nem udvariatlanok, mindenki csinálja a dolgát és pont.

SPINNING... öööö Indoor Cycling.... ööööö IZÉ

Na akkor most jöjjön a lényeg, ma kipróbáltam, 8 hónap után újra Spinnerre ültem.
Legalább a kerékpár az volt... Túl sok elvárással nem érkeztem, mivel mondták, hogy ez nem Spinning, hanem cycling és így akkorát nem is csalódtam, ellenben igené "érdekes élményben volt részem.
Jelzem, mikor megláttam a lendkerék pörgését, már extázisba estem, mert mitbánomén mi fog történni, ha Spinner van a közelemben. A teremben kellemes levegő fogadott, a gépek U alakban, középen színpad, keverőpult (de minek???), a kiválasztott helyem elé beült egy kétajtósszekrény, így inkább arréb ültem egyel és beállítgattam az eszközt. Kifogástalan állapotban volt, minden eredeti rajta, klipsz, ülés, nem kattog, jó lesz. Ezután a instructor (szóval a csaj aki ott ült elöl és úgy csinált mint aki edzést tart) elővette az ipodját (rózsaszín volt) és kezdődött az óra egy kis nyújtással... Karok a magasba, hátul összekulcsol, jobbradől-balradől, néztem mint a moziban. Mindez nagyjából Taylor Swift kaliberű zenére. Ez volt az első pont, ahol elgondolkoztam, hogy kimegyek, de kivártam... :)
Jött is egy másik track DJ Shuffle remek keverésében, hasonló altató, bemelegítéshez. Ritmus, koncepció sehol, csak tekerés. Miután kellően felmelegedtünk (én mondjuk inkább lefagytam a döbbenettől), végre valami "hegyhez hasonló" zene jött, amire elkezdünk mászni. Na ennek a végére az edző  kb harmincas fordulattal tekert és majd kiköpte a tüdejét, akkora ellenállást tett rá. Én itt már rájöttem, hogy ha nincs koncepció meg ritmus, akkor majd csinálok én magamnak, és tekertem ahogy kedvem tartotta.
A "hegy után" jött a valódi döbbenet: sprintek. Nem ám 110... Szintén valami gagyi zenére "tekerd, ahogy csak bírod" felkiáltással egymás után vagy 4 (30 sec, 70 sec, 2 perc, 30 sec). Hát ők szerintem kipörgették a 130-at, és vessetek rám követ, én is, mert rájöttem, hogy tökre Goldsprintes feelingje van. :)))) Még egy-két ilyen óra és 25 alatt rakom majd az 500-at. :D :D
Tudta még fokozni, főleg hogy ő remekül érezte magát, meg bizonyára a többi vendég is, mondjuk egyszerre senki lába nem mozgott, de hát mindegy. Szóval megtette azt, amiről eddig még a mesékben sem hallottam, egy és ugyanazon zenére tekertetett hegyet és síkot sprinttel.... :O
Mondom ez a nem semmi, mi jöhet még. Áh, jump. Jump még nem volt. Nem kellett sokáig várnom, jöttek is a 10-es(!!!) jumpok, amit 5x leszámoltam, mert nem hittem el. De igazából nem is biztos, hogy 10-esek voltak, mert csak random benyögte, hogy Stand up majd random idő elteltével, hogy Sit down. Szóval lehet csak én léptem valahogy a ritmus nélküli botrányra 10-et. Mindegy is. Ezt a következőkben iktattam, és mikor elkezdte a hülyeségét, inkább kiálltam futni.
Még mindig volt 15 perc az órából, de már úgy voltam, hogy semm nem lephet meg, még a Skrillex sem... Akit érdekel ki ez a sz@r, elektronikus zenét játszó előadónak titulált darabostuctucotdubsteppel vegyítő művész, annak ajánlom a wikipediát figyelmébe. A zene tökéletesen alkalmatlan tekerésre, mégis lett belőle egy szép nagy hegy, mert ugye ez fejben dől el.
A végére még jutott egy-két-öt sprint (itt már csak 110-eket forgattam), és egy kis Coldplay, meg a szokásos nyújtás. Nem tudom, van-e egy edzőnek megalázóbb, mint ha valaki folyamatosan a fejét forgatja, és az órát nézi... Ha nincs, akkor bocsi. :)
Még annyit, hogy kézpozíciókból a néni egy azaz egy darabot ismert, ami a 2 és feles volt. Racing pozíciónak nevezte, de igazából se nem volt kettes, se nem volt hármas, valahol ott a kettő között. Nem tudom mennyire nézett UFÓ-nak, hogy én aztán síkön ülve nem voltam hajlandó az egyesből mozdulni, hegyen viszont lazán kiálltam hármasba...
És a legszörnyűbb... tartok tőle, hogy Spinning  oktató volt, mert az összes létező spinninges dumát lenyomta a Tear up!-tól (tépd szét = tegyél rá) a "csak ami a testednek jól esik", "ez a te választásod", hegy, sík, közepes hegy, legyen elég ellenállás a kiálláshoz, gyerünk bírod még, ti vagytok a legjobbak, yeah-jujjon át mindenig.
De kibírtam, bent maradtam (otthon valószínűleg már az első 10 perc után kijöttem volna), és még az is lehet, hogy visszamegyek. Döbbenet, de meg fogom tenni, mert van célom, és bazi mindegy, hogy milyen balf@sz bohóckodik ott előttem, nekem megtanították, hogy ez az egész miről szól, hogyan kell csinálni, és mit lehet vele elérni. És ez elég.
Egyébként mondták, hogy a termet egyedül is használjam nyugodtan, ha van kedvem... Azt talán nem merném bejátszani, hogy az órán bedugom a fülembe az Áron-féle zenéket, pedig a társaság igazán motiváló lenne. :)
Azért egy dolgot még meg kell említenem, ugyanolyan kellemes-fáradt érzéssel jöttem ki az óráról, még ha teljes sokkhatás alatt voltam is és legalább NEM SPIN RACINGET NYOMOTT!!!!!!!
Várom a véleményeket, hogy tudnám túlélni ezeket az órákat, esetleg van-e valaki otthonról, aki kedvet érez ahhoz, hogy Colorado Springsben legyen SPINNING oktató?!



2012. november 13., kedd

I was in Miami Bitch

Tematikus cikksorozatom első és legfontosabb eleme:

MIAMI - EGY FELEJTHETETLEN NYARALÁS EMLÉKÉRE

Ahogy a korábbi bejegyzésben már részleteztem, totálisan belezúgtam Miamiba és egy felejthetetlen élményben volt részünk az öt nap alatt. Csodálatos az a város, pezsgő, vidám, az emberek kedvesek, mégis gyönyörű, pálmafák, óceán, homokos part, fehér házak, felhőkarcolók, fények, minden, amire gondolsz, amikor kimondod: MIAMI.
Amikor megérkeztünk a reptérre megcsapott a sós-párás levegő, amit azóta is érzek, amikor visszagondolok rá. A coloradoi télből a földi paradicsomba cseppentünk éjjel egykor. A szállodában sajnos mondták, hogy nincs túl sok szobájuk, de tudnak adni egy 9. emeleti félig dohányzó, nem óceánra nézőt. Mondtuk, hogy az hosszú távon nem lesz jó, de Laz (akit Lacinak hívtunk) már itt együttérzően jelezte, hogy természetesen ez reggel, ha lesz bent manager, változhat. A szoba nem volt gáz, bár a fürdőkád lehetett volna tisztább, de alapvetően ennyi pénzért okés volt. Különben is, vendéglátós/szállodás inkább ne mondjon ilyenekről véleményt, mert objektívet úgy se tud. Mindig lesz egy utolsó szösz a szőnyegen, amibe bele lehet kötni. :)
Szóval álomra hajtottuk fejünket, és bár aludtunk vagy 10 órát, reggel az ütvefúró hangja ébresztett minket. Mint a függöny elhúzása után kiderült, egy szállodát húznak fel éppen az utca túloldalán. Persze ezt Laz készségesen elfelejtette éjjel említeni... :)
Miután összekapartuk magunkat, elindultunk a partra, de előtte még tettünk egy kis kitérőt a front desk felé. Nagyjából 2 és fél percig tartott elintézni, hogy egy negyedik emeleti óceánra néző balkonos szobába költözzünk. :) Mit tesz a rutin...

Ezután lementünk a szálloda pooljánál lévő Aligator's bar-ba ebédelni (na az itteni kaja volt az egyetlen problámám), majd a partra, ahol hanyatt estem at óceán látványától. Sétálgattunk, majd jött a már szintén leírt első esti buli. Yeeeeey!

Másnap döglődtünk, szintén lásd ott, majd este a "lájtos buli" jegyében elmentünk a Mango's Tropical Café-ba, ami egy igazi fülledt latinos bár. Vacsiztunk, koktéloztunk és élveztük a gyönyörű seggek látványát. Igen. Azokét. Mert hogy a pincérnőknek meg a random bárpultra felugró fiúknak és lányoknak olyan testük (főleg fenekük volt), hogy nem bírtuk levenni róluk a szemünket. :)
Megnéztünk egy-két ilyen show-elemet, aztán hazamentünk. Ez is nagyon jó kis este volt.

Harmadik napra sajnos eléggé felhős lett az ég, így a Lincoln Road-ot vettük célba, ami kb a helyi Váci utca. Tele van shoppokkal, éttermekkel, Miamis mindent áruló boltokkal. Szó szerint bármit lehet kapni Miami felirattal. Bármit. :) Én vettem néhány pólót, képeslapokat és kulcstartót - of course I LOVE MIAMI felirattal. Ide gyalog mentünk, végig sétáltunk a szállodától a Collins Avenue-n, csináltunk képeket, majd itt ebédeltünk, és közben ledöbbenve tapasztaltuk, hogy a legnagyobb sor a H&M előtt van a legnagyobb sor. Konkrétan egy ember kijött, egy embert beengedtek rendszerben működött a beléptetés. Mint megtudtuk azért, mert állítólag ez az egyetlen H&M Miamiban. Vajon mit művelnének ezek Pesten? :D

Sötétedés előtt még lesétáltunk a partra, fényképeztünk, természetesen, majd elkeztünk készülődni az esti bulira, ami eredetileg a ngyon menő LIV-be lett tervezve. Meg is beszéltük a limuzinos barátunkkal, René-vel a puerto ricoi vállalkozóval (akinek egyébként igen jó teste van), hogy ez egy 10-essel drágább lesz, de megoldja. Aznap este "csak" valami batár nagy suv-ot küldött értünk, mondván ez "more private", de később  mégis megint a limóban kötöttünk ki. Sajnos az úton meggyőztek minket, hogy mégis egy Cameo nevű helyre akarunk menni. Na az egy kalap szar volt. Főleg a zene. Többet nem is akarok írni róla, legalább a csajok jól érezték magukat. :) Én hazamentem, miután az amúgy is rózsás hangulatomra még rosszul is lettem a szivar füsttől. Ti. Miami-ban a szórakozóhelyeken olyannyira nem tilos a dohányzás, hogy külön kis szivart/cigit áruló lányka járkál körbe, és úgy pöfékelsz, ahogy akarsz. Ez egyébként a többi helyen nem zavart, mert valahogy megoldották mindehol a jó légtechnikát meg hűtést, kivéve itt.
Még ezen az estén megvettem a jegyeket a Space-be online, ahol mint kiderült a szombati vendég Mark Knight volt. Akinek mondd valamit, annak jó, akinek nem, annak annyit, hogy ő ilyen híres DJ, otthon is elég népszerű, nem túl szofisztikált, de azért jó zenéi vannak, és legalább a név garantálja a nagy bulit. De erről később.

Szombaton szintén nem volt valami döglesztő hőség, de amíg Valiék fent sziesztáztak, lementem napozni. Igaz néha magamra húztam a pulcsit a bikinire, de még így is sikerült némi színt összeszednem, és jó volt a napon hallgatni az óceán morajlását.
Délután még kajáltunk egyet az Ocean Driveon (ahol egyébként esténként buliztunk). Így néz ki éjjel, hát nem fantasztikus?
Ocean Drive - Miami / South Beach
Este még ittunk egy koktélt kedvenc bárosunknál, de sajnos eléggé elfoglalt volt, így sokat nem tudtunk beszeélgetni vele, pedig nagoyn cukipofa volt.
És elindultunk a Space-be, ahová a fuvart ezúttal is a zseniális Renével sikerült lezsíroznunk kisebb alkudozás  árán (Renéről annyit, hogy ő abból él, hogy a szomjas turistáktól beszedi az egyébként szinte olcsónak mondható 35 dodót, majd a parasztvakító limuzinnal összeszedi őket, elviszi inni, ahol fizet a bárnak, majd elviszi őket különböző klubbokba, ahol fizetnek neki azért, hogy embereket vigyen oda, magyarul mindenki neki fizet, amiből ő igen jól él :) ), mivel a downtown, ahol a Space van, valószínűleg már a "területén" kívül esett.
Esténként valahogy így néztünk ki:

 Ezúttal egy Lincoln-t kaptunk, szintén "more private" felkiálltással, de nem volt vele problémánk. :) Az open bar-ban, ahol ezúttal is kedvünkre ihattunk (bár szombaton már se a mojito, se Jack&Coke nem volt included), hozzáncsapódott két minneapolisi srác (na ez az a városnév, amit ők totálisan másképp ejtenek, mint mi), majd ők leszakadtak, mert nekik más "csomagjuk" volt, minket pedig elvittek a Space-be, ahová hajszál pontosan éjfélkor érkeztünk (addig szólt a jegyünk :D). Hát az a hely valami g**i jó!!! Mondtam Annáéknak, hogy nyugodtan menjenek másik terembe, ahol kedvükre való a zene, én a techno loft-ban tökre jól el leszek egyedül, és így is lett, kivéve, hogy ugye itt is érvényes volt a "csajként egy percig kell egyedül táncolnod" szabály. Miután meguntam az aktuális partnerem, tettem egy kört, és kiderítettem mikor kezd  Mark Knight. Kettőre át is vonultam a Terrace-ra, ahol játszott, kb 20 percet késett csak, ami elég jó. Na itt a DJ pult előtt tomboltam végig (szintén valami ismeretlen ölelgető-táncoltató "géppel"). Zseniális buli volt, a csajoknak is tetszett, az egyetlen negatívummal, hogy 3kor el kellett indulnunk vissza a hotelbe, mert 5.30-ra meg volt rendelve a taxink.
Party fotók a Space Club Miami-ból itt és például az általunk sajnos kihagyott reggelig tartó after-partyról itt
Gyors tusolás után - és egy újabb taxi rendelése után, mert az eredeti "elfelejtett" jönni - elindultunk a reptérre, szokásos procedúra, vetkőzés, átvilágítás, becsekkolás, gyors reggeli és már repültünk is Atlantába. Ez az utam kevésbé volt élvezetes, mivel volt némi issue-m a gyomrommal, és nem annyira bírtam jól a pilóták kevésbé sima vasárnapi le- és felszállásait. :)
Ettől függetlenül az egész utat végigaludtuk, Atlantától Denverig is, ahol a havas Colorado fogadott minket a maga módján megkapó látványával.

Zseniális volt ez a pár nap, az egyik legnagyobb álmom vált ezzel valóra. Miami volt - ahogy már írtam is - az "álom-városom" és a Space az "álom-clubom". Hát mindkettő teljesült, messze túlszárnyalva azt, amit vártunk.
Már most hiányzik és vissza akarok menni!!! És vissza is fogok! ;-)

Végül néhány érdekesség a városról:

Miamiból gyakorlatilag nem sokat láttunk, mert mi South Beachen voltunk, ami egyébként az egyik legmenőbb része, tele szállodákkal, de a város nagyon nagy. Kb 5,5 millió lakosa van, és a Floridai félsziget egy jó nagy részén terül el. Hát, majd legközelebb megnézem a többi részét is. :)

Miamiban nincs akcentusunk. Mert igazából senki nem beszél angolul. Pontosabban szinte mindenkinek, akivel találkoztunk spanyol volt az anyanyelve. Nagyjából annyit tesz, hogy puerto ricoiak, cubaiak, meg a környező szigetekről "átúszottak" (tudom, ez gonosz), dolgoznak mindenhol. De legalább nagyon kedvesek. És a latin pasik is kezdenek megtetszeni.

Az előzetes jelzésekkel ellentétben a Taxi nem volt drága. Kb mint otthon, de Colorado Springsnél mindenképp olcsóbb. És nem utolsó sorban egyszer sem vertek át vele mineket.

Cocktail-ok: Így kevés helyen keverik, az biztos. Isteni ízük van, és olyan erősek, hogy a Bahama Mamákból én nem nagyon akartam egymás után kettőt meginni.

Miami sportélete a parton valami elképesztő. Mint a filmekben, futnak a homokban, bodyArtoznak (igen, felismertem) és jógáznak a homokban, longboardoznak, görkoriznak, bicikliznek, fergeteges!

És a legmeglepőbb: nem találkoztunk magyarral! :))))))