2012. augusztus 13., hétfő

90th PPIHC

Egyszer az életben... Egyszer az életben meg kell tenni dolgokat, nos, ilyen volt az is, hogy kimenjünk a világ egyik legdurvább rally versenyére a Pikes Peak International Hill Climb-ra, ahol néhány száz (inkább közel ezer?) lóerős autók és autónak látszó tárgyak vagy autónak nevezett, de nem annak látszó tárgyak, motorok, kvadok és kamionszerűségek közlekednek felfele a Pikes Peak 14.110 láb magas csúcsára (erről már az előző bejegyzésben írtam).
Ebben az a szép, hogy van néhány kanyar, ahol le lehet esni a hegyről, például így:
Aztán van néhány, ahol meg lehet nézni a fákat közelről, például így:
És túl lehet élni, így:
És lehet simán csak kilinccsel előre baszott gyorsan menni, hogy 10 perc alatt felérj, mint ő:
De a legfontosabb, egyszer az életben, kalandok és izgulás árán, de el tudtam ide menni és közelről nézhettem, ahogy ezek az emberek félelmet és kegyelmet nem ismerve végigszáguldoznak egy legendás helyszínen, és kijelenthetem és elmesélhetem majd az unokáimnak, hogy igen, a nagyi volt a 90. Pikes Peak International Hill Climb-on és érezte a benzinszagot!

A saját fotóimat megnézhetitek a nyilvános facebook linken.

2 megjegyzés:

  1. ez nem rally, ez hegyi verseny. van egy-két hasonlóság, de alapvetően más. nincs navigátor, nincsenek összekötő szakaszok, nem mennek lefelé.
    Tajima meg mehet az űrhajóival akármilyen időket, semmi ez ahhoz képest, amit anno a Röhrl ment az S1-gyel(1987). A technika állása egy dolog, a másik, hogy akkor még sokkal kevesebb volt az aszfaltos rész.

    VálaszTörlés
  2. Igen, a legrosszabb, hogy nem is értek hozzá, pedig ügy még jobban élveztem volna, mert én ott voltam... És igen, tudom, hogy régen nem aszfaltos volt, de ma az, ettől függetlenül azért megnéztük, "annyira nem volt rossz"... :)

    VálaszTörlés