Nem tudom elhinni. Annyi minden kavarog most bennem, hogy nehéz mondatokba foglalnom.
Először is masszív depresszióm van. Egész este Adele-től a Someone like you-t hallgattam. Na, ha valami nem használ ilyen állapotban, akkor ez szám.
Telihold is van. Pláne nem jó. És már megint mindenki elmegy. :((( Mármint nem mindenki, de megint sok olyan ember, akit igazából alig ismertem, mégis tudom, hogy jó emberek, akiket jobban meg kellett volna ismerni. És a "volna" a lényeg. Ha még egyszer csinálhatom majd, másképp fogom. Tanultam. Nem élünk kétszer, most kell jobban csinálni. Remélem azért még mindenkivel fogok valahol, valamikor találkozni.
Honvágyam is van. Sz@r kimondani, de tényleg. Hiányoznak a szüleim, meg a tesóim, meg a barátaim. Hiányzik egy rozéfröccs a Gödörnél (tudom, már Akvárium klubnak hívják), és feltekernék a várba, hogy lenézzek a Parlamentre, és lássam Budapestet olyannak, amilyen azokon a képeken volt, amit valamelyik reggel az egyik vendégem mutogatott nekem a telefonján. Nagyon édesek voltak.
Imádom ezt az országot, és azt gondolom alapvetően nem szeretem Magyarországot, de az az életem azért hiányzik. Mármint a jó részei. Jaj, annyira nehéz ezt megfogalmazni. Az, aki élt már távol, remélem érti. A többiek meg próbáljanak megérteni, hátha....
Magányos is vagyok. Fél éve egyedül nehéz. Megint eljutok arra a szintre, hogy egy próbababához is odabújnék. Dorothy ismét nem találja az útját.
Vajon mi lesz a következő hat hónapban? Jobb lesz? Rosszabb lesz? Lesznek új barátok? Mit csináljak másképp?
Megkaptam az utolsó schedule-ömet is a Room Service-re, 8-tól megyek a Lake Terrace-ra. Kicsit félek. A főnök néni eléggé híres, vagyis inkább hírhedt... De majd igyekszem nem okot adni a baszogatásra. Járok Hotel Management Trainingre is, ahol az Executive Commitee tagjai tartanak nekünk előadásokat a szálloda működéséről. Az első csütörtökön volt. Ann Alba, a resident manager tartotta, és nagyon jó volt! Egy csomó tök hasznos dolgot mondott, meg olyan szenvedéllyel beszélt a munkájáról, hogy megint rájöttem, legjobb lenne, ha azzal foglalkoznék, amivel éppen lehetne, mondjuk a karrieremmel, ahelyett, hogy azon kesergek, hogy egyedül vagyok. Szóval ez pl egy pozitív dolog.
Hamarosan indítok két másik projektet is, remélem mindkettő pozitív lesz a jövőre nézve.
Ma voltunk Kristóféknál és "összekukáztunk" pár dolgot a lakásba, meg a szobámba. Ezúton is köszi a segítségért a fiúknak! Jelentem, megtelt a szobám. Nem fér be más. Fél év után otthon érzem itt magam. De ahogy a srácokat néztem, már most kijelenthetem: nem várom a hazaköltözést. Ez egy igazi tortúra. És nem, innen nem lehet egy bőrönddel hazamenni... de még kettővel sem! :D És a sok kacatot, amit felhalmozol, mind el kell adni, ajándékozni, vagy ki kell dobni. Nagyon durva. Egy évre építesz életet, aztán 3-4 nap alatt jó eséllyel örökre magad mögött hagyod. Őrület.
Szomjas Répa. Nos ez igazából Thirsty Parrot, vagyis szomjas papagáj lenne, egy bar a downtownban, ahova tegnap spontán módon lementünk Valival és Annával és a drága Valim azt bírta mondani a taxisnak, aki egy állat volt (végig arról beszélt, hogy Magyarországnak háborúzni kéne Romániával, az elszakított területekért meg az indiánoknak is itt Amerikában, és hogy amúgy mi muszlimok vagyunk? Esküszöm leesett az arcom, akkora kretén volt), hogy a Thirsty Carrot-ba (szomjas répába) megyünk. Azóta ezen röhögünk. :D
Btw a hely nagyon mókás volt, épp salsa est volt, elég jól nyomták. A lányok piája (Malibu ananászlé, amit én ajánlottam nekik, mivel Pina Colada nem volt itt sem) nagy népszerűségre tett szert, mert megkérdezték többen, hogy mit isznak. :D
Ezután átmentünk az "oda többet nem megyünk" Mansion-be, ami kivételesen pozitív csalódást okozott. Elég jó volt a társaság is, a zene is, úgyhogy alapvetően jól elvoltunk. Főleg mert kb 3 hete készülünk lemenni a downtown-ba, csak kb hullák vagyunk mindannyian.
Ja, és Labor Day lesz, vagyis a munka ünnepe, amit mi valóban munkával fogunk ünnepelni, meg egy agyontöltött szállodával, ahol a csillárról is social guestek lógnak most, úgyhogy ha eltűnnék, hát ezért....
Napi önismereti bölcsesség:
Én nem vagyok a változások embere. Másképp fogalmazva gyűlölöm a változást. Rettentő nehezen alkalmazkodom, utálom az új szituációkat, utálok új emberek közé kerülni, de ha valamit/valakit megkedvelek, borzalmasan nehezen engedem el. Így aztán maradjunk annyiban, rendesen szivatom magam pl olyanokkal, hogy egy ennyire változó környezetbe költözöm a világ végére... Lehet, hogy ez az egy év arra lesz jó, hogy ezen csiszoljak?
I'm no Angel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése