Lesz ez még ígyse...

Jelentem, szájára vett a Határátkelő Blog. Történt ugyanis, hogy megtetszett egy-két írás, és én is írtam egy e-mailt a szerkesztőnek ennek hatására, hogy nagyon jó a blog, és sok sikert. A kedves válaszban meg is kért, hogy ha gondolom, mivel tetszik neki a blogom és a sztorim, írjak én is egy bejegyzést. Nagyjából egy hónap után el is jutottam idáig, szombaton pedig felkerült a honlapra. Generált is egy kevés megjelenítést a saját blogomon, úgy 6000-t egy nap alatt, talán hívom is a Google-t, hogy ide a hirdetéseket. :)Érdekes módon viszont csak az utolsó két - abszolút ironikus, poénosnak szánt - bejegyzés nézettsége ugrott meg, amiben az amerikai ipar és kereskedelem vívmányairól áradozom.
Nyilván mélyebbre hatolni az elmúlt majdnem egy évemben már senki nem akart szombaton, hiszen arra ott vannak a munkanapok. Hát sok mindent mondtak már rám, de például azt, hogy ostoba vagyok, és nem úgy fogalmazok (a saját privát, barátaimnak szánt blogomban), mint Esterházy, még nem vetették a szememre. Immáron ezen is túl vagyunk. Úgy látszik a tíz év ilyen-olyan újságba (nem, nem a Magyar Nemzetbe és nem is a Népszabadságba, mielőtt még ezt is számonkérik) való írogatás nem tette meg a hatását. Sorry! Mellesleg (megint csak néhány hozzászóló szerint) nem szeretek dolgozni, és szégyenetes módon nem élveztem azt, hogy embereket kellett az asztalukhoz kísérgetni, pedig az a legeCCerűbb meló egy étteremben. Én marha meg nem láttam benne a kihívást... Pokolnak "neveztem" azt a helyet, ahol amúgy értő olvasás után kiderülne, hogy az "alja meló" ellenére is nagyon szeretek dolgozni. 
Sőt, megtagadtam a hazámat, ezzel pedig megtagadtam Radnóti Miklóst is, aki pedig eddig a kedvenc költőm volt, mellesleg azt a verset, ami nem érintett meg, a mai napig kívülről tudom... Gyarló amerikai picsa lettem. (Idézet a kommentből: Elszakította a cérnát,az ilyen mentalitású embereknek igen is ajánlom a heroinozást, ha már Radnóti Miklós: Nem tudhatom...c. verse nem érintette meg őket!(Persze lehet , hogy őket több sérelem érte mint a költőt!) 
Továbbá - mint olvasható - megtudtam, hogy heroinoznom kellene... Jelzem, nem fogok. :) Pedig ebben a fertő Coloradoban amúgy, ha akarnék drogozhatnék legálisan, persze csak ha az fű, no de kérem akkor is. 
Semmit sem számít gondolom az sem, hogy többszáz vendégemnek mondtam el, hogy ha teheti, látogasson el Magyarországra, mert gyönyörű ország, csodás városokkal, és ne csak Budapestet nézze meg. Értetlenkedőknek magyaráztam, hogy a nyelvünk teljesen egyedi, nem német és nem is orosz, végtelen szókinccsel rendelkezik, és úgy mondjuk, hogy You're welcome, hogy Szívesen, ami az egyik legszebb szóból, a szívből ered. Tettem mindezt azért, mert "utálom a hazámat", így inkább másokat küldök oda. Nyilván. 
Bűnöm, hogy nem szeretek ott élni, ahogy egyébként azok többsége sem, akik azért lépték át a határt, mert az ország is átlépte. Ifjúkori bohóság létbiztonságra, anyagi javakra, nyugalomra, pozitív gondolkodásra vágyni, megpróbálni valahol új életet kezdeni. Ebből következik, hogy utálom a macskaköves pesti utcákat, amik a kedvenc romkocsmáimhoz vezetnek és utálom a termőföldet is, ahol a világ legfinomabb gyümölcsei teremnek. Szezont a fazonnal. (Istenem, megint milyen közhelyes voltam...)
De ami a legfontosabb, és ami miatt ez az egész egy kicsit sem érdekel az az, hogy a válasz kommentemre, amiben igyekeztem egy-két felvetésre magyarázatot adni, továbbá felajánlottam, hogy mindenkinek szívesen válaszolok a személyesen hozzám intézett kérdéseire, csupán egyetlen-egy reakció érkezett. Köszönöm!

Én viszont maradok továbbra is tisztelettel blogírótok, 
Esterh.... ja, nem
Csak simán:

Ági


TÖREDÉK

Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, - a rettentő szavak tudósa, Ésaiás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1944. május 19. Radnóti Miklós