Fényes jókedvemhez nagyban hozzájárul, hogy tegnap, a szabadnapomon, sikerült összeszednem valami torokfájós göthőt, amivel ma dolgozhattam, majd egész délután fetrenghettem, hogy holnap, a szabadnapomon, majd már hátha jobb lesz... De leginkább az álláskeresés örömei vidítanak fel.
Mert hogy keresem, keresem, de megint csak drága kishazánk szépségei veszik el a kedvem, és még csak nem is azért, mert otthon keresem, hanem mert otthoni cég kell ahhoz, hogy máshol keressek... Ez már bőven sok.
Hogy otthon keresek-e? Nem szeretnék, köszönöm. Most megint elköteleztem magam a vendéglátás mellett, ami szerintem otthon még mindig nincs, hacsak az elmúlt évben nem történt valami csoda. De szerintem Matolcsy kiemelkedően jól teljesítő gazdaságpolitikáján kívül nagyobb siker nem volt egyik iparágban sem. Úgyhogy bármily kecsegtető is a már majdnem nyolcvanezres minimálbér, amire a kegyes és hegyekben álló munkáltatók esetleg be is jelentenek, én köszönöm, azt hiszem nem kívánok otthon mirelit GGGGordon Blőt árulni. Asszem...
A másik opció meg a multi. Ha kellek. Ezt egyelőre hagyjuk meg D tervnek.
Szóval orientálódnék én vissza, de amikor már azt hiszem, hogy egy egészen jó, pofás kis önéletrajzot kalapáltam össze, meglátom valaki másét, ami ezerszer jobb, és elmegy az összes kedvem. Pedig ez önbizalom nélkül nem megy. Ha a beszari vagy, megérzik, nem fogsz majd kelleni. Tudom, hogy igenis elő kell adnom, hogy én vagyok a legnagyobb istencsászár. Csak nehéz. Mert nézhetnék a végzettségemhez mérten megfelelőnek tűnő manageri/supervisori pozíciókat, csak attól még igen messze vagyok, pincérnek meg azért már egy picit sok. Mármint így első ránézésre, én is megkérdezném, hogy "anyukám, mit akarsz te itt?". Mondjuk erre annyit válaszolnék, hogy magyar vagyok. U know... Unortodox gazdaság politik, Victor the President, pípöl vid pésönt.
De nem is csak a pénz. Persze, főleg az, de a tudat, hogy nem akarok Depresszióban élni, nem akarom minden nap magyarázni az eladónak, hogy te vagy értem és nem fordítva, és nem akarok a kutyaszaros pesti utcán azon merengeni, hogy egy kávét ihatok-e még, vagy inkább vegyek 20 deka párizsit.
És nem azért mert a fene nagy Ámerikában be lettem képzelődve, és már ákcentussal beszélek a csóró Magyarországról, hanem mert megtapasztaltam, hogy tisztességes munkával máshol lehet tisztességes életet élni, és ezt nem csak én, hanem mindenki más is megérdemelné!
Szociálisan érzékeny lelkem viszont hamar a darabjaira hullana szét, ezért inkább még sem adom fel, hanem holnap új nap, keresek tovább.
Ötleteket szívesen várok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése