Here I am waiting...

Az elmúlt egy hét eseménydúsra sikerült. Épp ilyenkor indultam útnak Colorado Springs-ből, hogy aztán egy hat reptéren és negyven órán át tartó repülés után Budapestre érkezzek.
Olyan, mintha egy éve lett volna.

aZút

A repülőút - előzetes aggodalmaim ellenére - viszonylag sima volt, Salt Lake City-ig egy kis lélekvesztővel, Los Angeles-ig egy B737-essel utaztam, LAX reptéren egy vodka soda-val alapoztam meg a Miami-ig tartó utam, ami szintén B737-essel történt, és szintén nagyon kellemes volt, mert egy ablak melletti ülést kértem, és egy egész sort kaptam, valamint a Delta jóvoltából végül a csomagjaim rendben és ingyen utazták át keresztbe-hosszába Amerikát.
Miamiba viszont már hulla fáradtan érkeztem. Felszedtem a bőröndöket, megkerestem az Air Berlin check-in desk-jét, megreggeliztem, majd megkérdeztem, hogy mikor adhatom fel a csomagjaimat. Nagyon kedvesen, de közölték a telefonos ügyfélszolgálaton, hogy sajnos csak 12-től. Ekkor volt 7.20... Hamar eldöntöttem, hogy addig nem fogom kibírni hulla fáradtan, tusolás és alvás nélkül, úgyhogy besétáltam 3 percre lévő MIA Airport hotelbe, ahol a spanyolul hablatyoló kollégával gyorsan le is szerveztem egy pinduri, de nagyon szép, tiszta szobát napközbeni használatra, igen kedvező áron. :) Letusoltam, aludtam, átöltöztem, és "frissen-fitten" mentem le egy óra körül becsekkolni. Ezután is volt mondjuk még 4 órám gépindulásig, de a szállodából 2-ig ki kellett csekkolnom, meg egyébként sem a helyszínről akartam lekésni a gépet. A kapunál még ebédeltem egyet, majd ötkor menetrend szerint el is indult a gépem. Közben persze egyből kiszúrtam egy magyar párt gyerekkel, mondjuk nem volt nehéz, ők voltak az egyedüli utasok "mackóban" (melegítőben, sport ruházatban, az Eszterházy stítlusához szokott olvasók kedvéért).
Egy nagyon kedves lengyel származású, Miamiban élő aneszteziológus néni mellett ültem, aki eléggé beszédes volt, de szerencsére vicces is, viszont hosszan ecsetelte, hogy mely vallási felekezet tagjait nem szívleli, én meg azt sem tudtam, merre pislogjak. A kaját kicsit lassan sikerült kihozniuk, így aludtam is előtte egy kicsit, amit utána viszont nem nagyon sikerült. Az Air Berlin úgy általában nekem nem jött be. Sem különösebben olcsó nem volt, sem különösebben jó. A stewardes kiröhögött, mikor megkérdeztem, hogy van-e alkohol szervíz a gépen... A330-mal jöttünk, de gyakorlatilag kényelmetlenebb volt, mint bármelyik kisgép, annyira kevés hely volt a lábamnak, plusz állandó fingszag (elnézést, de ezt nem tudom körülírni másképp) terjedt. (mondjuk erről nyilván nem a légitársaság tehet, bár én nem adnék vacsorára brokkolit egy tizeniksz órás úton). Ellenben az utak során kb harmincszor meghallgattam a Maroon5 Overexposed albumát, a Dark Knight Rises-t valamint a The Word című mozikat is, többek között. :) És akkor végre megérkeztem Berlinbe, ahol várhattam újabb négy órát, és nem volt laktózmentes, se szójatejük a kávémhoz, így tisztán ittam a dupla espressot, amitől kihordtam lábon egy szívrohamot. :)  Itt ismét vettem internetet, így skypeoltam mindenkivel, meguntam kétszer az életem, mert ez a Berlin-Tegel reptér elég furi, plusz ugye a német nem annyira az én nyelvem, de végre felszálltunk. Itt ismét rámtört a fáradtság, és annyira nem örültem, hogy pont most kell majd meghalnom egy propelleres minigépen. Ez annyira megrémisztett, hogy már a felszállás közben elaludtam, és BUD felett ébredtem. A csomagokat itt is rendben megkaptam, és akkor ott állt anyu meg tesóm. :))))
Meglepően jó állapotban voltam, az éjszakai repülésnek hála jet lag-em azóta sincs. Sushit és kolbászt vacsoráztam, és végre nem volt mindennek édes utóíze.

Elsőpárnap

Szerdán estére már totál kikészültem, de 11-ig kibírtam kb, így reggel ismét csak normálisan és kipihenten ébredtem. Szakadó esőre... Egyébként jelzés értékű, hogy ahová érkezem, elromlik az idő, úgyhogy mennem kéne...
Szóval csütörtökön a reggelt egy állásinterjún kezdtem, és nagyon-nagyon remélem, hogy összejön. Egyelőre nem látom akadályát, bár most arra várok, hogy mikor lesz a második forduló, mert lesz, és megyek, az már biztos, csak még az időpont bizonytalan. Nagyon szeretném ezt az állást, úgyhogy mindent meg fogok tenni az érdekében, de azért még nézelődök, meg 30-ra is van már egy interjú kilátásban.
Őszintén remélem, hogy nem szeretnék sokáig itthon maradni. És nem azért, mert annyira Amerikában akarnék élni. Nagyon jó hely, szeretek ott dolgozni, meg minden, de leginkább tanulni, fejlődni és pénzt keresni akarok visszamenni. No meg feszegetni a határaimat, kipróbálni, hogy mit bírok, meddig bírom.
Az életem jelenleg két bőröndben van, őszintén mondom, hogy nem vágyom másra, csak hogy az a két bőrönd valami viszonylag fix helyen legyen, ne ide-oda pakolgassam Magyarország-Ausztria viszonylatban. :S Ezért szeretném, ha mielőbb lenne lehetőség visszamenni dolgozni, meg mert már most unatkozom.
A csütörtök délutánom-estém is élménydúsra sikerült, és mennyire jóóóó volt újra látni titeket!!!
Szuper délután és este volt, remélem lesz még egy-két alkalom, mert amit oly sokszor leírtam kintről is: TI hiányoztatok a legjobban!!! Nagyon sokan eljöttetek és teljesen meghatódtam! Akik pedig nem tudtak eljönni, remélem minél előbb találunk alkalmat a találkozásra!

Azóta

15-én akartunk volna indulni Ausztriába, ha az időjárás, majd később mindenki más, nem döntött volna úgy, hogy ezt megakadályozza. Reggel már a teljes M1, M7 útzárra ébredtünk, de azért reménykedtünk, hogy délutánig el tudunk indulni. Nem tudtunk. Ezután a 16-a reggeli indulás mellett döntöttünk, ami végül Szlovénia felé kerüléssel sikerült is az M7-esen, ahol simán ki tudtunk jönni, összesen csak 1 óra meg néhány autópálya matrica többlettel.
Itt sajna az apummal találkozás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, szintén részben az időjárásnak köszönhetően, de mindegy már, nem nagyon tudunk ezen változtatni.
Kundl amúgy gyönyörű, meg a környék is, mégiscsak Alpok, hegyek, tehénszag, minden ami kell. :) És persze esik az eső.
Bár igazából itt is hiányzik Amerika, úgyhogy nem jó ez így, az emberek itt sem annyira kedvesek, ráadásul a dombornyomott Visa kártyámra, ami kint kb a legaljának számít, itt úgy néznek, mint tyúk a piros kukoricára, plusz nagyítóval ellenőrzik az aláírsom a számlán. Nyilván loptam...
Voltunk viszont síelni, pontosabban én csak forraltboroztam a hüttében, és az szintén nagyon szép meg jó, meg friss volt. Kicsit megfagytam háromszor, de a hegyi levegő az páratlan.
No de visszatérve ez a hóhelyzet dolog azért minden határon túlment, vérciki, és egyben mérhetetlenül felháborító is a XXI. században, elvileg "Európában". Ez mindent elmondd erről az országról, amit ugye fehér  lovon, kokárdával kell védeni, hogy milyen kurva jó...

Csak előre

Próbálom nem engedni, hogy leszívják az energiám, de nagyon nehéz. Lépten-nyomon van valami, ami szar, és így nagyon nehéz tartani magam. Elszoktam már ettől az egy év alatt. Ott elég messze voltam attól, hogy az ilyeneket felvegyem, de itt minden körülöttem zajlik, és ez kiborít. És lehet szidni, lehet fikázni, de nekem ez már nem megy. Nem bírom. Az a kib@szott műmosoly hiányzik, amit az elején annyira utáltam. Hogy ne rúgjanak fel a metrón, hogy ne csak a sz@r jöjjön a hírekből, hogy ne kelljen félnem, hogy kirabolnak Pesten...
Azt mondták el lehet innen menni... Én szeretnék is, még ha a szívem szakad is meg azok hiánya miatt, akikről már szót ejtettem fentebb.
De erről is ennyit.
Azért vannak tervek, például meglátogatni még anyumékat, barátokkal lenni Pesten (valahol), és fizikailag felkészíteni magam a következő munkámra, mert ez a "borzalmas aljameló", amit végeztem, azért tény, ami tény kicsit megviselt. És nem csak a "szörnyű elhízásom" miatt, hanem mert nem nagyon volt időm és energiám a testemmel foglalkozni, úgyhogy ez az új szuper-projekt! Időm, mint a tenger... :))))