Tulajdonképpen a lelki vívódásaimról is írhatnék a jövőmmel kapcsolatban, de most inkább valami sokkal "mélyebb" téma... :)
Sokat írtam arról, hogy bármi is történt velem, bármennyire is jó volt, vagy rossz volt az éppen aktuális helyzetem, a barátaim mellet egy dolog mindig is meghatározta a hangulatom, ez pedig a zene.
Voltam r'n'b fan 14 évesen, 16 évesen techno-t és rave-et hallgattam, aztán lettem Tankcsapda és AC/DC rajongó, majd pedig elektronikus nyálzene (Dávid Guetta, és társai) fogyasztó, de már jó ideje, ha zenéről van szó, csak az elektronikus jöhet szóba, azon belül is a minőségi deep house, tech-house, némi minimal, olykor (ex)Coronita-s szeletelés, egy kis progi. (nem véletlenül volt a Miami Space Club is az álomlistámon)
Réggebben ezek a zenék kifejezetten idegesítettek, de másik nagy szerelmemnek, a spinningnek hála, rájöttem, hogy sokkal több van bennük, mint gondolnád. Minden hangulatra, minden érzésre találsz megfelelőt, csak a minőség számít és az ütem, ennyi az egész.
Könnyű, ha valaki mutatja az utat a sötét ösvényen ;-)
A srácok ezt képviselik. Érdemes lecsekkolni a mixeket, én kivétel nélkül mindegyiket imádom! Instant élmény, fogyasszátok egészséggel! :)
Az egyik kedvencem:
The 1st hour of a 2 hrs back-2-back podcast featuring Nick Curly, Layo & Bushwacka, Maya Jane Coles & Shur-I-Kan. Mixed by swn & mikeewhite.
És még több itt a facebook oldalukon!
Enjoy!
2013. március 22., péntek
2013. március 18., hétfő
Here I am waiting...
Az elmúlt egy hét eseménydúsra sikerült. Épp ilyenkor indultam útnak Colorado Springs-ből, hogy aztán egy hat reptéren és negyven órán át tartó repülés után Budapestre érkezzek.
Olyan, mintha egy éve lett volna.
aZút
A repülőút - előzetes aggodalmaim ellenére - viszonylag sima volt, Salt Lake City-ig egy kis lélekvesztővel, Los Angeles-ig egy B737-essel utaztam, LAX reptéren egy vodka soda-val alapoztam meg a Miami-ig tartó utam, ami szintén B737-essel történt, és szintén nagyon kellemes volt, mert egy ablak melletti ülést kértem, és egy egész sort kaptam, valamint a Delta jóvoltából végül a csomagjaim rendben és ingyen utazták át keresztbe-hosszába Amerikát.
Miamiba viszont már hulla fáradtan érkeztem. Felszedtem a bőröndöket, megkerestem az Air Berlin check-in desk-jét, megreggeliztem, majd megkérdeztem, hogy mikor adhatom fel a csomagjaimat. Nagyon kedvesen, de közölték a telefonos ügyfélszolgálaton, hogy sajnos csak 12-től. Ekkor volt 7.20... Hamar eldöntöttem, hogy addig nem fogom kibírni hulla fáradtan, tusolás és alvás nélkül, úgyhogy besétáltam 3 percre lévő MIA Airport hotelbe, ahol a spanyolul hablatyoló kollégával gyorsan le is szerveztem egy pinduri, de nagyon szép, tiszta szobát napközbeni használatra, igen kedvező áron. :) Letusoltam, aludtam, átöltöztem, és "frissen-fitten" mentem le egy óra körül becsekkolni. Ezután is volt mondjuk még 4 órám gépindulásig, de a szállodából 2-ig ki kellett csekkolnom, meg egyébként sem a helyszínről akartam lekésni a gépet. A kapunál még ebédeltem egyet, majd ötkor menetrend szerint el is indult a gépem. Közben persze egyből kiszúrtam egy magyar párt gyerekkel, mondjuk nem volt nehéz, ők voltak az egyedüli utasok "mackóban" (melegítőben, sport ruházatban, az Eszterházy stítlusához szokott olvasók kedvéért).
Egy nagyon kedves lengyel származású, Miamiban élő aneszteziológus néni mellett ültem, aki eléggé beszédes volt, de szerencsére vicces is, viszont hosszan ecsetelte, hogy mely vallási felekezet tagjait nem szívleli, én meg azt sem tudtam, merre pislogjak. A kaját kicsit lassan sikerült kihozniuk, így aludtam is előtte egy kicsit, amit utána viszont nem nagyon sikerült. Az Air Berlin úgy általában nekem nem jött be. Sem különösebben olcsó nem volt, sem különösebben jó. A stewardes kiröhögött, mikor megkérdeztem, hogy van-e alkohol szervíz a gépen... A330-mal jöttünk, de gyakorlatilag kényelmetlenebb volt, mint bármelyik kisgép, annyira kevés hely volt a lábamnak, plusz állandó fingszag (elnézést, de ezt nem tudom körülírni másképp) terjedt. (mondjuk erről nyilván nem a légitársaság tehet, bár én nem adnék vacsorára brokkolit egy tizeniksz órás úton). Ellenben az utak során kb harmincszor meghallgattam a Maroon5 Overexposed albumát, a Dark Knight Rises-t valamint a The Word című mozikat is, többek között. :) És akkor végre megérkeztem Berlinbe, ahol várhattam újabb négy órát, és nem volt laktózmentes, se szójatejük a kávémhoz, így tisztán ittam a dupla espressot, amitől kihordtam lábon egy szívrohamot. :) Itt ismét vettem internetet, így skypeoltam mindenkivel, meguntam kétszer az életem, mert ez a Berlin-Tegel reptér elég furi, plusz ugye a német nem annyira az én nyelvem, de végre felszálltunk. Itt ismét rámtört a fáradtság, és annyira nem örültem, hogy pont most kell majd meghalnom egy propelleres minigépen. Ez annyira megrémisztett, hogy már a felszállás közben elaludtam, és BUD felett ébredtem. A csomagokat itt is rendben megkaptam, és akkor ott állt anyu meg tesóm. :))))
Meglepően jó állapotban voltam, az éjszakai repülésnek hála jet lag-em azóta sincs. Sushit és kolbászt vacsoráztam, és végre nem volt mindennek édes utóíze.
Elsőpárnap
Szerdán estére már totál kikészültem, de 11-ig kibírtam kb, így reggel ismét csak normálisan és kipihenten ébredtem. Szakadó esőre... Egyébként jelzés értékű, hogy ahová érkezem, elromlik az idő, úgyhogy mennem kéne...
Szóval csütörtökön a reggelt egy állásinterjún kezdtem, és nagyon-nagyon remélem, hogy összejön. Egyelőre nem látom akadályát, bár most arra várok, hogy mikor lesz a második forduló, mert lesz, és megyek, az már biztos, csak még az időpont bizonytalan. Nagyon szeretném ezt az állást, úgyhogy mindent meg fogok tenni az érdekében, de azért még nézelődök, meg 30-ra is van már egy interjú kilátásban.
Őszintén remélem, hogy nem szeretnék sokáig itthon maradni. És nem azért, mert annyira Amerikában akarnék élni. Nagyon jó hely, szeretek ott dolgozni, meg minden, de leginkább tanulni, fejlődni és pénzt keresni akarok visszamenni. No meg feszegetni a határaimat, kipróbálni, hogy mit bírok, meddig bírom.
Az életem jelenleg két bőröndben van, őszintén mondom, hogy nem vágyom másra, csak hogy az a két bőrönd valami viszonylag fix helyen legyen, ne ide-oda pakolgassam Magyarország-Ausztria viszonylatban. :S Ezért szeretném, ha mielőbb lenne lehetőség visszamenni dolgozni, meg mert már most unatkozom.
A csütörtök délutánom-estém is élménydúsra sikerült, és mennyire jóóóó volt újra látni titeket!!!
Szuper délután és este volt, remélem lesz még egy-két alkalom, mert amit oly sokszor leírtam kintről is: TI hiányoztatok a legjobban!!! Nagyon sokan eljöttetek és teljesen meghatódtam! Akik pedig nem tudtak eljönni, remélem minél előbb találunk alkalmat a találkozásra!
Azóta
15-én akartunk volna indulni Ausztriába, ha az időjárás, majd később mindenki más, nem döntött volna úgy, hogy ezt megakadályozza. Reggel már a teljes M1, M7 útzárra ébredtünk, de azért reménykedtünk, hogy délutánig el tudunk indulni. Nem tudtunk. Ezután a 16-a reggeli indulás mellett döntöttünk, ami végül Szlovénia felé kerüléssel sikerült is az M7-esen, ahol simán ki tudtunk jönni, összesen csak 1 óra meg néhány autópálya matrica többlettel.
Itt sajna az apummal találkozás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, szintén részben az időjárásnak köszönhetően, de mindegy már, nem nagyon tudunk ezen változtatni.
Kundl amúgy gyönyörű, meg a környék is, mégiscsak Alpok, hegyek, tehénszag, minden ami kell. :) És persze esik az eső.
Bár igazából itt is hiányzik Amerika, úgyhogy nem jó ez így, az emberek itt sem annyira kedvesek, ráadásul a dombornyomott Visa kártyámra, ami kint kb a legaljának számít, itt úgy néznek, mint tyúk a piros kukoricára, plusz nagyítóval ellenőrzik az aláírsom a számlán. Nyilván loptam...
Voltunk viszont síelni, pontosabban én csak forraltboroztam a hüttében, és az szintén nagyon szép meg jó, meg friss volt. Kicsit megfagytam háromszor, de a hegyi levegő az páratlan.
No de visszatérve ez a hóhelyzet dolog azért minden határon túlment, vérciki, és egyben mérhetetlenül felháborító is a XXI. században, elvileg "Európában". Ez mindent elmondd erről az országról, amit ugye fehér lovon, kokárdával kell védeni, hogy milyen kurva jó...
Csak előre
Próbálom nem engedni, hogy leszívják az energiám, de nagyon nehéz. Lépten-nyomon van valami, ami szar, és így nagyon nehéz tartani magam. Elszoktam már ettől az egy év alatt. Ott elég messze voltam attól, hogy az ilyeneket felvegyem, de itt minden körülöttem zajlik, és ez kiborít. És lehet szidni, lehet fikázni, de nekem ez már nem megy. Nem bírom. Az a kib@szott műmosoly hiányzik, amit az elején annyira utáltam. Hogy ne rúgjanak fel a metrón, hogy ne csak a sz@r jöjjön a hírekből, hogy ne kelljen félnem, hogy kirabolnak Pesten...
Azt mondták el lehet innen menni... Én szeretnék is, még ha a szívem szakad is meg azok hiánya miatt, akikről már szót ejtettem fentebb.
De erről is ennyit.
Azért vannak tervek, például meglátogatni még anyumékat, barátokkal lenni Pesten (valahol), és fizikailag felkészíteni magam a következő munkámra, mert ez a "borzalmas aljameló", amit végeztem, azért tény, ami tény kicsit megviselt. És nem csak a "szörnyű elhízásom" miatt, hanem mert nem nagyon volt időm és energiám a testemmel foglalkozni, úgyhogy ez az új szuper-projekt! Időm, mint a tenger... :))))
Olyan, mintha egy éve lett volna.
aZút
A repülőút - előzetes aggodalmaim ellenére - viszonylag sima volt, Salt Lake City-ig egy kis lélekvesztővel, Los Angeles-ig egy B737-essel utaztam, LAX reptéren egy vodka soda-val alapoztam meg a Miami-ig tartó utam, ami szintén B737-essel történt, és szintén nagyon kellemes volt, mert egy ablak melletti ülést kértem, és egy egész sort kaptam, valamint a Delta jóvoltából végül a csomagjaim rendben és ingyen utazták át keresztbe-hosszába Amerikát.
Miamiba viszont már hulla fáradtan érkeztem. Felszedtem a bőröndöket, megkerestem az Air Berlin check-in desk-jét, megreggeliztem, majd megkérdeztem, hogy mikor adhatom fel a csomagjaimat. Nagyon kedvesen, de közölték a telefonos ügyfélszolgálaton, hogy sajnos csak 12-től. Ekkor volt 7.20... Hamar eldöntöttem, hogy addig nem fogom kibírni hulla fáradtan, tusolás és alvás nélkül, úgyhogy besétáltam 3 percre lévő MIA Airport hotelbe, ahol a spanyolul hablatyoló kollégával gyorsan le is szerveztem egy pinduri, de nagyon szép, tiszta szobát napközbeni használatra, igen kedvező áron. :) Letusoltam, aludtam, átöltöztem, és "frissen-fitten" mentem le egy óra körül becsekkolni. Ezután is volt mondjuk még 4 órám gépindulásig, de a szállodából 2-ig ki kellett csekkolnom, meg egyébként sem a helyszínről akartam lekésni a gépet. A kapunál még ebédeltem egyet, majd ötkor menetrend szerint el is indult a gépem. Közben persze egyből kiszúrtam egy magyar párt gyerekkel, mondjuk nem volt nehéz, ők voltak az egyedüli utasok "mackóban" (melegítőben, sport ruházatban, az Eszterházy stítlusához szokott olvasók kedvéért).
Egy nagyon kedves lengyel származású, Miamiban élő aneszteziológus néni mellett ültem, aki eléggé beszédes volt, de szerencsére vicces is, viszont hosszan ecsetelte, hogy mely vallási felekezet tagjait nem szívleli, én meg azt sem tudtam, merre pislogjak. A kaját kicsit lassan sikerült kihozniuk, így aludtam is előtte egy kicsit, amit utána viszont nem nagyon sikerült. Az Air Berlin úgy általában nekem nem jött be. Sem különösebben olcsó nem volt, sem különösebben jó. A stewardes kiröhögött, mikor megkérdeztem, hogy van-e alkohol szervíz a gépen... A330-mal jöttünk, de gyakorlatilag kényelmetlenebb volt, mint bármelyik kisgép, annyira kevés hely volt a lábamnak, plusz állandó fingszag (elnézést, de ezt nem tudom körülírni másképp) terjedt. (mondjuk erről nyilván nem a légitársaság tehet, bár én nem adnék vacsorára brokkolit egy tizeniksz órás úton). Ellenben az utak során kb harmincszor meghallgattam a Maroon5 Overexposed albumát, a Dark Knight Rises-t valamint a The Word című mozikat is, többek között. :) És akkor végre megérkeztem Berlinbe, ahol várhattam újabb négy órát, és nem volt laktózmentes, se szójatejük a kávémhoz, így tisztán ittam a dupla espressot, amitől kihordtam lábon egy szívrohamot. :) Itt ismét vettem internetet, így skypeoltam mindenkivel, meguntam kétszer az életem, mert ez a Berlin-Tegel reptér elég furi, plusz ugye a német nem annyira az én nyelvem, de végre felszálltunk. Itt ismét rámtört a fáradtság, és annyira nem örültem, hogy pont most kell majd meghalnom egy propelleres minigépen. Ez annyira megrémisztett, hogy már a felszállás közben elaludtam, és BUD felett ébredtem. A csomagokat itt is rendben megkaptam, és akkor ott állt anyu meg tesóm. :))))
Meglepően jó állapotban voltam, az éjszakai repülésnek hála jet lag-em azóta sincs. Sushit és kolbászt vacsoráztam, és végre nem volt mindennek édes utóíze.
Elsőpárnap
Szerdán estére már totál kikészültem, de 11-ig kibírtam kb, így reggel ismét csak normálisan és kipihenten ébredtem. Szakadó esőre... Egyébként jelzés értékű, hogy ahová érkezem, elromlik az idő, úgyhogy mennem kéne...
Szóval csütörtökön a reggelt egy állásinterjún kezdtem, és nagyon-nagyon remélem, hogy összejön. Egyelőre nem látom akadályát, bár most arra várok, hogy mikor lesz a második forduló, mert lesz, és megyek, az már biztos, csak még az időpont bizonytalan. Nagyon szeretném ezt az állást, úgyhogy mindent meg fogok tenni az érdekében, de azért még nézelődök, meg 30-ra is van már egy interjú kilátásban.
Őszintén remélem, hogy nem szeretnék sokáig itthon maradni. És nem azért, mert annyira Amerikában akarnék élni. Nagyon jó hely, szeretek ott dolgozni, meg minden, de leginkább tanulni, fejlődni és pénzt keresni akarok visszamenni. No meg feszegetni a határaimat, kipróbálni, hogy mit bírok, meddig bírom.
Az életem jelenleg két bőröndben van, őszintén mondom, hogy nem vágyom másra, csak hogy az a két bőrönd valami viszonylag fix helyen legyen, ne ide-oda pakolgassam Magyarország-Ausztria viszonylatban. :S Ezért szeretném, ha mielőbb lenne lehetőség visszamenni dolgozni, meg mert már most unatkozom.
A csütörtök délutánom-estém is élménydúsra sikerült, és mennyire jóóóó volt újra látni titeket!!!
Szuper délután és este volt, remélem lesz még egy-két alkalom, mert amit oly sokszor leírtam kintről is: TI hiányoztatok a legjobban!!! Nagyon sokan eljöttetek és teljesen meghatódtam! Akik pedig nem tudtak eljönni, remélem minél előbb találunk alkalmat a találkozásra!
Azóta
15-én akartunk volna indulni Ausztriába, ha az időjárás, majd később mindenki más, nem döntött volna úgy, hogy ezt megakadályozza. Reggel már a teljes M1, M7 útzárra ébredtünk, de azért reménykedtünk, hogy délutánig el tudunk indulni. Nem tudtunk. Ezután a 16-a reggeli indulás mellett döntöttünk, ami végül Szlovénia felé kerüléssel sikerült is az M7-esen, ahol simán ki tudtunk jönni, összesen csak 1 óra meg néhány autópálya matrica többlettel.
Itt sajna az apummal találkozás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, szintén részben az időjárásnak köszönhetően, de mindegy már, nem nagyon tudunk ezen változtatni.
Kundl amúgy gyönyörű, meg a környék is, mégiscsak Alpok, hegyek, tehénszag, minden ami kell. :) És persze esik az eső.
Bár igazából itt is hiányzik Amerika, úgyhogy nem jó ez így, az emberek itt sem annyira kedvesek, ráadásul a dombornyomott Visa kártyámra, ami kint kb a legaljának számít, itt úgy néznek, mint tyúk a piros kukoricára, plusz nagyítóval ellenőrzik az aláírsom a számlán. Nyilván loptam...
Voltunk viszont síelni, pontosabban én csak forraltboroztam a hüttében, és az szintén nagyon szép meg jó, meg friss volt. Kicsit megfagytam háromszor, de a hegyi levegő az páratlan.
No de visszatérve ez a hóhelyzet dolog azért minden határon túlment, vérciki, és egyben mérhetetlenül felháborító is a XXI. században, elvileg "Európában". Ez mindent elmondd erről az országról, amit ugye fehér lovon, kokárdával kell védeni, hogy milyen kurva jó...
Csak előre
Próbálom nem engedni, hogy leszívják az energiám, de nagyon nehéz. Lépten-nyomon van valami, ami szar, és így nagyon nehéz tartani magam. Elszoktam már ettől az egy év alatt. Ott elég messze voltam attól, hogy az ilyeneket felvegyem, de itt minden körülöttem zajlik, és ez kiborít. És lehet szidni, lehet fikázni, de nekem ez már nem megy. Nem bírom. Az a kib@szott műmosoly hiányzik, amit az elején annyira utáltam. Hogy ne rúgjanak fel a metrón, hogy ne csak a sz@r jöjjön a hírekből, hogy ne kelljen félnem, hogy kirabolnak Pesten...
Azt mondták el lehet innen menni... Én szeretnék is, még ha a szívem szakad is meg azok hiánya miatt, akikről már szót ejtettem fentebb.
De erről is ennyit.
Azért vannak tervek, például meglátogatni még anyumékat, barátokkal lenni Pesten (valahol), és fizikailag felkészíteni magam a következő munkámra, mert ez a "borzalmas aljameló", amit végeztem, azért tény, ami tény kicsit megviselt. És nem csak a "szörnyű elhízásom" miatt, hanem mert nem nagyon volt időm és energiám a testemmel foglalkozni, úgyhogy ez az új szuper-projekt! Időm, mint a tenger... :))))
2013. március 11., hétfő
SLC
Hali
Salt Lake City-ben vagyok, ettem, várom a beszállást a Los Angelesi gépbe és telefont töltök.
Eddig minden oké. Csak bazi száraz a levegő a gépeken, ez eléggé zavaró. De van nálam szem meg orcsepp, meg igyekszem sokat inni. Már most büdös vagyok. :D Amúgy egy 48 üléses géppel jöttem. Akkora mint egy busz. :)
Pusza
Szabó Ági
Az iPhone készülékemről küldve
Salt Lake City-ben vagyok, ettem, várom a beszállást a Los Angelesi gépbe és telefont töltök.
Eddig minden oké. Csak bazi száraz a levegő a gépeken, ez eléggé zavaró. De van nálam szem meg orcsepp, meg igyekszem sokat inni. Már most büdös vagyok. :D Amúgy egy 48 üléses géppel jöttem. Akkora mint egy busz. :)
Pusza
Szabó Ági
Az iPhone készülékemről küldve
Last day
És eljött a nap... Ma, pontosan egy évvel azután, hogy először betettem a lábam a Broadmoorba, elhagytam azt. Elintéztem a papírmunkát, bőgtem egy utolsót a supervisoraimmal és a kollégáimmal, még a szakácsokat is megsirattam. Nagyon fog hiányozni ez a hely! Mindenki úgy köszönt el, hogy sok szerencsét, jó utat, hiányozni fogsz. Ez annyira jól esik!
Ma a hegyek is gyönyörűek. Általában is azok, de ma még szebbek, ragyogó, napos, hűvös, de friss idő van, szerintem csak azért, hogy még jobban hiányozzon majd ez a táj.
Viszlát Wildridge, viszlát Broadmoor, viszlát Colorado Springs!
Remélem még találkozunk!!!
Ma a hegyek is gyönyörűek. Általában is azok, de ma még szebbek, ragyogó, napos, hűvös, de friss idő van, szerintem csak azért, hogy még jobban hiányozzon majd ez a táj.
Viszlát Wildridge, viszlát Broadmoor, viszlát Colorado Springs!
Remélem még találkozunk!!!
2013. március 8., péntek
It's gonna be so much fun...
Akkor összegezném gyorsan a mai napomat:
Éjjel ugye rájöttem, hogy nem lesz elég időm átszállni, ezért délelőtt egy 4 órás idegösszeomlásokkal tarkított mizéria keretein belül (a négy órából 3,5 a várakozás volt vonalban, vagy visszahívásra) átrakattam a Miamiba tartó jegyemet hétfőre. Mivel akkor nem tudok délutánnál előbb indulni a Bmooros kicsekkolás miatt, ezért az egyetlen opció a következő volt:
Hétfőn délután 5.20 Salt Lake City - Los Angeles - Miami - ide érkezés kedd reggel 7kor. így a nagyon necces 45 perc helyett lesz 10 órám átszállni (8,5 ugye, a kapuzárás miatt). Innen már "pikk-pakk" otthon vagyok, szerda délután... Mert Berlinbe érkezem szerda reggel, és fél egy körül indul a gépem Budapestre.
Csak jegyzem, ez a jegy se a legegyszerűbb nem volt, se a legolcsóbb, azért így vettem, hogy meglegyen a visszajegyem Miamiba. Nem is az a légitársaság most a gond, hanem a Delta. De semmi egyéb opció nem volt, hogy hamarabb érjek Miamiba, sajnos. Illetve az lett volna, ha vettem volna egy másik jegyet, másik légitársaságnál 400 dollárért. Hát köszi, azt inkább kihagyom.
így viszont kb 40 órát fogok repkedni a világ egyik feléből a másikba. Juhú! Szurkoljatok.
Miután ennek a rémálomnak a Delta ügyfélszolgálattal vége lett, elkezdtem pakolni. Jelenleg az egyik bőröndöm 23,1 kg, a másik kb 20, de néhány cuccom még nincs benne, viszont jó sokat itt kell hagynom (cipőket is :(((( ). Gondolkoztam a 3. bőröndön, de nem éri meg. Annyira nincs sok kimaradt ruhám, plusz annyiból, amennyiből megveszem a bőröndöt, plusz feladom, simán megveszem a maradék cuccot is otthon.
A kézipoggyázsom egy kis utazótáska (a normális carry-on-omat majd Annáék hozzák haza, mert annak nagy az önsúlya) és egy laptoptáska a két laptoppal. Élmény lesz ezekkel átvergődni minden ellenőrzésen.
A pakolás közben is csak úgy tízszer kaptam idegrohamot (ahányszor rájöttem, hogy nem fér be / túlsúlyos), de már azt is tudom, mit dobok ki a bőröndből, ha szarakodnak. Nem éri meg ugyanis túlsúlyt sem fizetni, mert az kb 150 dollár, egy harmadik csomag meg 70. Szóval van bajom...
Még gondolkozom egy csomag feladásán, néhány szívemhez nőtt aprósággal, de ezt még meg kell álmodnom.
A délutánom totális pakolás/ideggörcs extázisban telt, úgyhogy a reggelin kívül ma este kilencig nem is ettem semmit, és még most, este tízkor is pörgök.
És a legjobb poén, kipróbáltam (volna), hogy működik-e a magyar SIM kártyám (elvileg igen), de a telefonom szerint nem az a PIN kód, ami. Nekem viszont ötletem sincs, hogy akkor mi lehet az.
Ezt valahogy ki lehetne innen deríteni?
Nem volna baj, ha tudnék magamról életjelet adni. (aprópó, ki van zárva, hogy ennyit kibírjon az iPhone-om, úgyhogy az út során nem tudom honnan fogok tudni életjelet adni, de azért majd igyekszem.)
Salt Lake City - Los Angeles - Miami - Berlin - Budapest - JÖVÖK!
Fly Fly Fly
Ma elkészítettem a repülési menetrendemet... Majdnem éjfél van már. A legjobbkor realizáltam, hogy a Delta járatmódosításának hála igaz, hogy 10 perccel korábban indulok, de 45-tel később érkezem Miamiba, így elvileg bőröndfelvétellel együtt háromnegyed órám marad, hogy a H terminálról átrongyoljak az E-be (vagy F-be, ez még nem egyértelmű), és becsekkoljak a hazafele gépemre. Igazából kettő és egy negyed órám van, csak elvileg 90 perccel indulás előtt illik odaérni... Annyira remek.
Mindegy, holnap hívom őket, és megpróbálok minél több infot összeszedni, hogy a lehető leggyorsabban, hiba nélkül odaérjek.
Letöltöttem a számításba kerülő 4 reptér térképét, hogy hol kapom meg a csomagokat, minden telefonszámot, járatszámokat külön is kiírtam, van két biztosításom, tudok olvasni, írni, beszélni, és ha kell fogok tudni, sírni, üvölteni és követelni a managert. De leginkább nem lesz semmi gond! Ugye? Nem-nem!!!
Nem lehet! Ágika szépen haza fog érni, és 5 nap múlva ilyenkor már a szép két bőröndjével csücsül valahol Budapesten!
Ja, és még két napom van a Lake Terrace-on, szombat-vasárnap. Holnap bepakolom a második bőrönd javát is és elmormolok egy-két imát, hogy beférjen mindenem a súlyhatárba is.
Váááá, már nagyon izgulok! :S
Jó éjt
2013. március 1., péntek
Egy éve Colorado Springsben
Intro
Éppen ma egy éve, hogy amerikai földre tettem a lábam. Éppen ma egy éve, amikor nem gondoltam volna, hogy ez majd ilyen gyorsan eltelik. Annyi minden történt azóta, mégis olyan hihetetlennek tűnik, hogy elmúlt, ennyi volt. Elméletileg még 11 napom van itt, technikailag alig több, mint 10, amiből 6 munkanap lesz még. Egy brunch-csal búcsúztatom majd a Broadmoor-os karrierem 10-én, a hétfő pedig a check-out list-tel fog telni, vagyis aznap kell mindent elintéznem a szállodában a kilépéshez. Uniform visszaadás, ilyesmi, remélem nem lesz semmi gond vele. Este a maradék cucc bepakolása, majd sírás-rívás és 6.20-kor indul a gépem Springsből Atlantába, majd onnan Miamiba.
Jelenleg épp kétségeim vannak a carry-on lehetőségek miatt, ezért érdekelne azok tapasztalata, akik utaztak már két laptoppal tengerentúlra/tengerentúlról. Nem szeretném ugyanis a régi laptopomat bőröndben feladni, de fizetni sem annyira szeretnék érte. A terv egy laptop táska, amibe belefér a két laptop, plusz iratok, egy kis sportáska a fényképezőkkel, és egy váltás ruhával, valamint két checked bőrönd feladása. A normál kézipoggyászom már kiesett, mivel a fényképező miatt már az önsúlyával is túlsúlyos az airberlin 6 kg-os határa szerint. Suck.
Denver Nuggets - Los Angeles Lakers 119:108
Hétfőn (25-én) volt a várva-várt NBA mérkőzés! Nagyon be voltunk sózva előtte, és azt kell mondjam, elképesztően jó volt! Gondoltam, hogy nem lesz rossz, de a hangulat az, hogy még a mi helyünkről is (upper level, kb a legfelső sor, rövid oldal középen) mennyire jól lehetett látni és követni a meccset, a show, a hangulat (főleg miután a második negyedtől végig a Nuggets vezetett), és a tudat, hogy a NAGY Kobe Bryant, akinek a posztereit nézegethettem egész kamaszkoromban tesóm szobájának falán, a többi nagy sztár, Jordan, O'neil, Grant Hill, Iverson, Pippen és a többiek között, teljesen lenyűgözött. Jó pár képet készítettem is róla. Bár a Lakersben szerintem kb ő az egyetlen most, aki ellát a palánkig, még a kora ellenére is. Legalábbis a kihagyott ziccereket elnézve.
De izgalmas, és jó meccs volt, bár elég furán éreztük magunkat, hogy igazából egyik csapatnak se szurkoltunk (na jó, én kicsit a Lakersnek, pedig mondták, hogy ki fognak kapni), de a Nuggets tényleg megérdemelten nyert, és jó volt ezt hazai pályán látni. Ha tehetném, holnap visszamennék! :)
Persze azért ez a kirándulás sem telt volna el a szokásos story nélkül, amit most Vali tolmácsolásában olvashattok a blogjáról idézve. Ezúton is köszi! :)
"A denveri Pepsi Centerben volt a mérkőzés, ami 1999-ben épült és körülbelül 20.000 embert tud befogadni. Egy órával a mérkőzés előtt érkeztünk, vettünk hot-dogot, amit betoltunk 10 perc alatt, pop-cornt a mérkőzésre és már csak a kis sörünk hiányzott, Blue Moon, amit mindannyian úgy szeretünk. Oda is mentünk egy pulthoz, de a magyar igazolványokat nem fogadták el, csak útlevélre adtak volna ki italt, vagy pedig érvényes USA igazolványra (ismét egy ejnyebejnye nekem, hogy még mindig nem újíttattam meg a tavalyi jogsim). Mindannyian elég dühösek voltunk lévén életkoraink 22-23-24-25, de Anna teljesen kiborult :D. Elmentünk a guest relation pulthoz, előálltunk a panasszal, diszkrimináció volt minden második szavunk, meg hogy ez sehol nincs feltüntetve (más helyeken mindig elfogadták a személyinket). Kihívták nekünk a Beverage (igazából catering - a szerk.) managert, aki egy fiatal lány volt, természetesen magyar apukával, mert mi mással. Felírta, hogy hol ülünk, Anna számát és megígérte, hogy kitalál valamit. Mi persze pesszimistán vettünk magunknak limonádét, hogy akkor az lesz a pattogatott kukoricához és leültünk a helyünkre. 10 perce mehetett a meccs, amikor megjelent a lány egy hasonlóan fiatal pasival, mint kiderült a Pepsi Center managerével, aki személyesen ellenőrizte a személyinket (azon angolul is minden rajta van) és elkísérte Annát és Barbit, hogy vegyenek 4 sört nekünk. Többször elnézést kértek és mondták, hogy feltüntetik a honlapon is, de akkor legközelebb hozzunk útlevelet."
Amúgy tényleg végigolvastam a guest guide-ot a fényképező meg a parkolás miatt, és sehol sem volt benne, hogy ha hülye külföldiként NBA meccsen innál egy sört, akkor hozz útlevelet. Na mindegy, a lényeg, hogy megkaptuk a sört, sose volt még ilyen jó! :)
Szállodai hírmondó
Semmi xtra, itt volt egy bazinagy tinédzsercsoport, akik úgy megtöltötték a hotelt, hogy a csilláron is pótágyak lógtak, viszont mi semmit nem kerestünk rajtuk, mert nyomott árakon volt minden nekik. Ellenben voltunk egyszer banquettezni, az ismét csak vicces volt. Elég slow a szálloda egyébiránt, nem nagyon keresünk, múlt vasárnap például rettentően túl voltunk foglalva, a vége mégse lett jó, mert szokás szerint (de tényleg, ez a harmadik vagy negyedik eset), vasárnap reggelre szakadt le a hó, és például Denverben ez elég nagy felfordulást tud okozni, így nagyon sokan nem jöttek inkább el.
Most hétvégén dolgozom, aztán hétfőn, kedden és pénteken nem. Nem is bánom már annyira, legalább lesz időm elintézni a dolgaimat. Ja, és vasárnap megyünk Brunch-ra!!! Mármint nem dolgozni, hanem vendégként! Annyira várom! Annával és Évivel megyünk, egy órára van foglalásunk. Én elvileg addig dolgozom, de aztán lerohanok, átöltözök csinibe és jövök vissza, hogy végigkóstoljuk az összes finomságot! Mindent, de mindent belefogunk mártani a csokiszökőkútba! (na jó, ez csak vicc :) )
Végül néhány kép és egy nagy hello!
Éppen ma egy éve, hogy amerikai földre tettem a lábam. Éppen ma egy éve, amikor nem gondoltam volna, hogy ez majd ilyen gyorsan eltelik. Annyi minden történt azóta, mégis olyan hihetetlennek tűnik, hogy elmúlt, ennyi volt. Elméletileg még 11 napom van itt, technikailag alig több, mint 10, amiből 6 munkanap lesz még. Egy brunch-csal búcsúztatom majd a Broadmoor-os karrierem 10-én, a hétfő pedig a check-out list-tel fog telni, vagyis aznap kell mindent elintéznem a szállodában a kilépéshez. Uniform visszaadás, ilyesmi, remélem nem lesz semmi gond vele. Este a maradék cucc bepakolása, majd sírás-rívás és 6.20-kor indul a gépem Springsből Atlantába, majd onnan Miamiba.
Jelenleg épp kétségeim vannak a carry-on lehetőségek miatt, ezért érdekelne azok tapasztalata, akik utaztak már két laptoppal tengerentúlra/tengerentúlról. Nem szeretném ugyanis a régi laptopomat bőröndben feladni, de fizetni sem annyira szeretnék érte. A terv egy laptop táska, amibe belefér a két laptop, plusz iratok, egy kis sportáska a fényképezőkkel, és egy váltás ruhával, valamint két checked bőrönd feladása. A normál kézipoggyászom már kiesett, mivel a fényképező miatt már az önsúlyával is túlsúlyos az airberlin 6 kg-os határa szerint. Suck.
Denver Nuggets - Los Angeles Lakers 119:108
Hétfőn (25-én) volt a várva-várt NBA mérkőzés! Nagyon be voltunk sózva előtte, és azt kell mondjam, elképesztően jó volt! Gondoltam, hogy nem lesz rossz, de a hangulat az, hogy még a mi helyünkről is (upper level, kb a legfelső sor, rövid oldal középen) mennyire jól lehetett látni és követni a meccset, a show, a hangulat (főleg miután a második negyedtől végig a Nuggets vezetett), és a tudat, hogy a NAGY Kobe Bryant, akinek a posztereit nézegethettem egész kamaszkoromban tesóm szobájának falán, a többi nagy sztár, Jordan, O'neil, Grant Hill, Iverson, Pippen és a többiek között, teljesen lenyűgözött. Jó pár képet készítettem is róla. Bár a Lakersben szerintem kb ő az egyetlen most, aki ellát a palánkig, még a kora ellenére is. Legalábbis a kihagyott ziccereket elnézve.
De izgalmas, és jó meccs volt, bár elég furán éreztük magunkat, hogy igazából egyik csapatnak se szurkoltunk (na jó, én kicsit a Lakersnek, pedig mondták, hogy ki fognak kapni), de a Nuggets tényleg megérdemelten nyert, és jó volt ezt hazai pályán látni. Ha tehetném, holnap visszamennék! :)
Persze azért ez a kirándulás sem telt volna el a szokásos story nélkül, amit most Vali tolmácsolásában olvashattok a blogjáról idézve. Ezúton is köszi! :)
"A denveri Pepsi Centerben volt a mérkőzés, ami 1999-ben épült és körülbelül 20.000 embert tud befogadni. Egy órával a mérkőzés előtt érkeztünk, vettünk hot-dogot, amit betoltunk 10 perc alatt, pop-cornt a mérkőzésre és már csak a kis sörünk hiányzott, Blue Moon, amit mindannyian úgy szeretünk. Oda is mentünk egy pulthoz, de a magyar igazolványokat nem fogadták el, csak útlevélre adtak volna ki italt, vagy pedig érvényes USA igazolványra (ismét egy ejnyebejnye nekem, hogy még mindig nem újíttattam meg a tavalyi jogsim). Mindannyian elég dühösek voltunk lévén életkoraink 22-23-24-25, de Anna teljesen kiborult :D. Elmentünk a guest relation pulthoz, előálltunk a panasszal, diszkrimináció volt minden második szavunk, meg hogy ez sehol nincs feltüntetve (más helyeken mindig elfogadták a személyinket). Kihívták nekünk a Beverage (igazából catering - a szerk.) managert, aki egy fiatal lány volt, természetesen magyar apukával, mert mi mással. Felírta, hogy hol ülünk, Anna számát és megígérte, hogy kitalál valamit. Mi persze pesszimistán vettünk magunknak limonádét, hogy akkor az lesz a pattogatott kukoricához és leültünk a helyünkre. 10 perce mehetett a meccs, amikor megjelent a lány egy hasonlóan fiatal pasival, mint kiderült a Pepsi Center managerével, aki személyesen ellenőrizte a személyinket (azon angolul is minden rajta van) és elkísérte Annát és Barbit, hogy vegyenek 4 sört nekünk. Többször elnézést kértek és mondták, hogy feltüntetik a honlapon is, de akkor legközelebb hozzunk útlevelet."
Amúgy tényleg végigolvastam a guest guide-ot a fényképező meg a parkolás miatt, és sehol sem volt benne, hogy ha hülye külföldiként NBA meccsen innál egy sört, akkor hozz útlevelet. Na mindegy, a lényeg, hogy megkaptuk a sört, sose volt még ilyen jó! :)
Szállodai hírmondó
Semmi xtra, itt volt egy bazinagy tinédzsercsoport, akik úgy megtöltötték a hotelt, hogy a csilláron is pótágyak lógtak, viszont mi semmit nem kerestünk rajtuk, mert nyomott árakon volt minden nekik. Ellenben voltunk egyszer banquettezni, az ismét csak vicces volt. Elég slow a szálloda egyébiránt, nem nagyon keresünk, múlt vasárnap például rettentően túl voltunk foglalva, a vége mégse lett jó, mert szokás szerint (de tényleg, ez a harmadik vagy negyedik eset), vasárnap reggelre szakadt le a hó, és például Denverben ez elég nagy felfordulást tud okozni, így nagyon sokan nem jöttek inkább el.
Most hétvégén dolgozom, aztán hétfőn, kedden és pénteken nem. Nem is bánom már annyira, legalább lesz időm elintézni a dolgaimat. Ja, és vasárnap megyünk Brunch-ra!!! Mármint nem dolgozni, hanem vendégként! Annyira várom! Annával és Évivel megyünk, egy órára van foglalásunk. Én elvileg addig dolgozom, de aztán lerohanok, átöltözök csinibe és jövök vissza, hogy végigkóstoljuk az összes finomságot! Mindent, de mindent belefogunk mártani a csokiszökőkútba! (na jó, ez csak vicc :) )
Végül néhány kép és egy nagy hello!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)